24 C
Rio de Janeiro
kedd, október 18, 2022
A 90 kg-os Tóth Krisztián megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyocladdöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján. A világ- és Európa-bajnoki ezütérmes Tóth a számottevő eredménnyel nem rendelkező kenyai Kiplangat Sang ellen kezdte szereplését. Az erőviszonyok az első pillanattól egyértelműek voltak, a 22 éves magyar dzsúdós ment előre, nála 13 évvel...
video
Hosszú Katinka kedd hajnalban begyűjtötte második aranyérmét, hiszen 100 méteres hátúszásban sem tudták megverni. Azóta 200 méter vegyesen is nyert, de visszatérve a 100 hátra, a mögötte beérkező kínai nem tudta, hogy érmet nyert. Harmadik lettél! Micsoda? Századra azonos idővel ért célba a kanadai Kylie Masse, valamint a kínai Fu Yuanhui...
USA hozta a kötelező győzelmeket, most viszont nehéz meccs vár rájuk, az eddig parádéző Ausztrál válogatott ellen. A szerb-francia európai derbin igazi parázs csatára lehet számítani, míg az utolsó hely sorsáról döntenek majd a csapatok a Kína-Venezuela meccsen. Európai rangadó A csoport európai rangadója sok mindenről dőlhet, például, hogy a franciák...
Földházi Zsófia ötévesen kezdett sportolni úszóként, majd 2003-ban belevágott az öttusába is. Sokáig mindkettőt űzte egymás mellett, de végül az öttusát választotta, és ma - tehát szerda - hajnalban gyerekkori álmát megvalósítva elutazott az olimpiára. Inspiráló bejegyzéssel vág neki Gyönyörű sportolónőnk az indulás pillanataiban a közösségi oldalra egy igazán terjedelmes és...
Szerdán hajnalban sok más sportoló - mint például atléták - mellett, az első kajak-kenu különítmény is célba vette az olimpiát. Készült néhány riport a Kajak-Kenu Szövetségnek köszönhetően. Natasa nem izgul Korán indultak, amit Dusev-Janics Natasa is megemlít, illetve hogy nem izgul Rió miatt, pusztán azt vette észre az edzéseken is, hogy...
Az egész olimpia tippmixgyilkos, de teniszben különösen sok esélyes hullott már el. A férfi és női első kiemelt, a párosok versenyében pedig rögtön az első kettő mindkét nemnél. Mára lecsillapodtak a kedélyek, körvonalazódik kitől mire számíthatunk, kit mennyire hat meg a hangulat. Ma már a férfi nyolcaddöntőket rendezik, köztük...
A kaotikus férfi mezőnyverseny után, most az időfutam következik az országúti kerékpározás számban az olimpián. Dumoulin és Froome csatájára van már kihegyezve jó ideje a dolog, de biztosan közöttük dől el az aranyérem sorsa?  Félelmes pálya A mezőnyverseny során már megismerkedhettünk már a Brazíliával és az útvonalakkal, amik nem éppen egyszerűek....
A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott. Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött. A bajai úszó ugyan csak a második legjobb...
Micsoda napon vagyunk túl, kedden három érem került Magyarország neve mellé. Mindenféléből gyűjtöttünk, köszönhetően Hosszú Katinkának, Imre Gézának és Kenderesi Tamásnak. Szerdán nem az úszóink lesznek főszerepben, hanem Tóth Krisztián a dzsúdósoknál, aki aranyesélyesként lép tatamira. A sok ezüst után jöhet a legfényesebb érem Talán a legkomolyabb esélyünk a dobogóra a...
Az egyiptomi válogatott egy góllal legyőzte a négy évvel ezelőtti londoni olimpián ezüstérmes svéd csapatot a riói ötkarikás férfi kézilabdatornájának keddi játéknapján. Csoportmérkőzések, 2. forduló B csoport Szlovénia-Brazília 31-28 (16-13) Egyiptom-Svédország 26-25 (12-13) Németország-Lengyelország 32-29 (16-14) B csoport állása: 1. Németország 4 pont (64-58), 2. Szlovénia 4 (58-54), 3. Egyiptom 2 (52-52), 4....

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás