30 C
Rio de Janeiro
péntek, november 24, 2017

Cselgáncs

A londonihoz hasonlóan a riói olimpián is nyolc cselgáncsozó képviseli a magyar színeket, s a csapatból hatan rendelkeznek ötkarikás tapasztalattal. A kétéves világkupa-sorozatból, közvetlenül a súlycsoportonkénti világranglistáról a férfiaknál az első 22, míg a nőknél az első 14 szerzett részvételi jogot, köztük Ungvári Miklós (66 kg), Csoknyai László (81), Tóth Krisztián (90), Cirjenics Miklós (100), Bor Barna (+100), Csernoviczki Éva (48), Karakas Hedvig (57) és Joó Abigél (78). Ungvári, Csoknyai, Bor, Csernoviczki, Karakas és Joó versenyzett már olimpián. A dzsúdó 1964-ben szerepelt először az ötkarikás játékok műsorán. A magyarok 1972-ben Münchenben szerezték az első pontot Hetényi Antal ötödik helye révén. Az első érem Tuncsik József nevéhez fűződik, aki 1976-ban, Montrealban harmadik lett. Négy évvel később Moszkvában Kincses Tibor és Ozsvár András szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel, de azután 1992-ig kellett várni az újabb érmekre. A barcelonai olimpián kiugró teljesítményt nyújtottak a magyarok, egy arany- (Kovács Antal), két ezüst- (Csák József, Hajtós Bertalan) és egy bronzéremmel (Csősz Imre) tértek haza. Atlantában két ötödik hely jutott Kovács Antal és Csák József révén, majd Sydneyben mind a hat, Athénban mindkét magyar helyezetlenül zárt. Nyolc éve, Pekingben négy hetedik hely volt a "termés", míg Londonban Ungvári Miklós ezüst-, Csernoviczki Éva pedig bronzéremmel remekelt

Nem fogott kezet az egyiptomi

Az egyiptomi Iszlam el-Sehabi nem fogott kezet izraeli ellenfelével. Az összecsapást Or Sasson nyerte, a plusz 100 kilogrammos súlycsoport első körében. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség már jelezte, kivizsgálják az esetet az olimpia után. Nem erről szólnak az ötkarikás játékok Az olimpia közösségi szellemére hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság...
Szombat hajnalban komoly magyar éremeső várható úszásban, szóval kötelező a virrasztás, ám a nappali szunyókálás sem ajánlott, hiszen sportlövészetben és cselgáncsban egyaránt lesz magyar érdekeltség. Törjön már meg az a jég... Cselgáncs csapatunk érmes reményekkel érkezett Rióba, de valahogy eddig senkinek nem jött ki annyira a lépés, hogy felállhasson a dobogóra, illetve...
A 78 kg-os Joó Abigél kikapott a vigaszágon, így hetedikként zárt a riói olimpia cselgáncstornáján. A kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós a címvédő amerikai Kayla Harrisontól elszenvedett negyeddöntős veresége után, a bronzéremig tartó vigaszágon elsőként a Pekingben olimpiai ezüstérmes kubai Yalennis Castillóval csapott össze. Kettejük eddigi két meccsét Joó nyerte, a...
A 78 kg-os Joó Abigél megnyerte második mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján. A kétszeres Európa-bajnok magyar dzsúdós a mongol Lkhamdegd Purevjargal után a 16 között a világbajnok japán Umeki Mamival csapott össze, akit megvert eddigi egyetlen mérkőzésükön. Kettejük második meccsén Joó jukóval nyert. A KSI 26 éves...
A 100 kg-os Cirjenics Miklós elvesztette első mérkőzését, ezzel búcsúzott a riói olimpia cselgáncstorján csütörtökön. A paksi dzsúdós a világbajnoki ezüst- és bronzérmes német Karl-Richard Freyt kapta ellenfélnek a 16 közé jutásért, akit eddig egyszer - a májusi, bakui Grand Prix-versenyen, ahol második lett - megvert, négyszer viszont kikapott tőle. Hatodik...
Ha nem az úszóink, akkor a vívóink oldják meg az arany kérdését. Szilágyi Áron címvédésének köszönhetően, immáron ötnél tart Magyarország. A cselgáncsozóink még tartoznak egy éremmel, bízzunk benne, hogy összejön. Ismét szemezgettünk a különféle sportágakból. Nem tőlük várjuk az érmet, de sose lehet tudni... Nem telhet úgy el nap, hogy a tatamin...
A 90 kg-os Tóth Krisztián kikapott második mérkőzésén, ezzel a nyolcaddöntőben kiesett a riói olimpia cselgáncstornáján. A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a kenyai Kiplangat Sang után az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok görög Iliasz Iliadiszt búcsúztató kínai Cseng Hszün-csaóval találkozott, aki ellen 1-1 volt a győzelmi mérlege....
A 90 kg-os Tóth Krisztián megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyocladdöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján. A világ- és Európa-bajnoki ezütérmes Tóth a számottevő eredménnyel nem rendelkező kenyai Kiplangat Sang ellen kezdte szereplését. Az erőviszonyok az első pillanattól egyértelműek voltak, a 22 éves magyar dzsúdós ment előre, nála 13 évvel...
Micsoda napon vagyunk túl, kedden három érem került Magyarország neve mellé. Mindenféléből gyűjtöttünk, köszönhetően Hosszú Katinkának, Imre Gézának és Kenderesi Tamásnak. Szerdán nem az úszóink lesznek főszerepben, hanem Tóth Krisztián a dzsúdósoknál, aki aranyesélyesként lép tatamira. A sok ezüst után jöhet a legfényesebb érem Talán a legkomolyabb esélyünk a dobogóra a...
A 81 kg-os Csoknyai László kikapott első mérkőzésén, így befejezte szereplését kedden a riói olimpia cselgáncstornáján. A magyar dzsúdósnak, akárcsak négy éve, ezúttal sem volt szerencséje a sorsolással. Londonban a második fordulóban kapta meg a világbajnoki címvédőt, Rióban pedig rögtön első meccsén. Ellenfele a mindössze 22 éves japán Nagasze Takanori...

CSATLAKOZZ

36,095RajongókTetszik
35KövetőKövetés
89KövetőKövetés
346KövetőKövetés
105FeliratkozóFeliratkozás