Tóth Krisztián (b) küzd a kenyai Kiplangat Sang ellen. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A 90 kg-os Tóth Krisztián megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyocladdöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján.

A világ- és Európa-bajnoki ezütérmes Tóth a számottevő eredménnyel nem rendelkező kenyai Kiplangat Sang ellen kezdte szereplését. Az erőviszonyok az első pillanattól egyértelműek voltak, a 22 éves magyar dzsúdós ment előre, nála 13 évvel idősebb ellenfele pedig csak a fogásbontásra törekedett, arra, hogy lefogja Tóth kezét. Fél perc elteltével meg is kapta az első intést, majd újabb 30 másodperc múlva a másodikat. A KSI cselgáncsozója két dobással próbálkozott, Sangot pedig újra figyelmeztették passzivitásért. Ez sem zökkentette ki, továbbra is menekülni próbált a támadó Tóth elől, aminek az lett az eredménye, hogy a bíró két perccel a vége előtt mindkettőjüket megintette. Ez a kenyai számára a leléptetést, Tóthnak pedig az ippongyőzelmet jelentette.

“Összeugrunk, s valamelyikünk kiesik”

“Sokszor nyilatkoztam hogy már mindenkit ismerek a súlycsoportban, erre kaptam egy olyan ellenfelet, akit életemben nem láttam, próbáltunk utánanézni a neten, de még kép se volt róla” – nyilatkozott Tóth Krisztián. “Megoldottam a feladatot, bár kicsit tartottam tőle, mert sokan elcsúsztak az első körben. Biztonsági dzsúdóra törekedtem, bemelegítő, első meccsnek jó volt.”

Hozzátette: a következő körben elég erős ellenfél jön; “összeugrunk, s valamelyikünk kiesik.”

Tóth arra utalt, hogy a papírforma alapján a súlycsoport kiemelkedő egyénisége, az athéni olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok görög Iliasz Iliadisz várt volna rá a 16 között. Őt azonban a kínai Cseng Hszün-csao ipponnal legyőzte, így a magyar dzsúdós az Ázsia-bajnoki harmadikkal találkozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ