Érmet nyert, de fogalma sem volt róla

0
6387

Hosszú Katinka kedd hajnalban begyűjtötte második aranyérmét, hiszen 100 méteres hátúszásban sem tudták megverni. Azóta 200 méter vegyesen is nyert, de visszatérve a 100 hátra, a mögötte beérkező kínai nem tudta, hogy érmet nyert.

Harmadik lettél! Micsoda?

Századra azonos idővel ért célba a kanadai Kylie Masse, valamint a kínai Fu Yuanhui is a harmadik helyen. A kínai pedig ahogy a videóban is látható, nem vette észre, hogy megvan a dobogó. Nagyon fáradt volt, az elmúlt évekről is kérdezték, aztán egyszer csak rádöbbent, hogy éremmel utazhat haza. Az internet imádja a reakcióit, korábban az időeredményére reagált igen harsányan 🙂

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ