Meglephetik a sztárokat férfi időfutamban

0
50

A kaotikus férfi mezőnyverseny után, most az időfutam következik az országúti kerékpározás számban az olimpián. Dumoulin és Froome csatájára van már kihegyezve jó ideje a dolog, de biztosan közöttük dől el az aranyérem sorsa? 

Félelmes pálya

A mezőnyverseny során már megismerkedhettünk már a Brazíliával és az útvonalakkal, amik nem éppen egyszerűek. Rengeteg bukás és sérülés tarkította a szombati versenyt, ahol sokan buktak és komoly sérüléseik lettek, köszönhetően az életveszélyes lejtmeneteknek. A szervezők a mezőnyversenyhez hasonló pályát állítottak össze, így aki olimpiai bajnok akar lenni, annak kockáztatni kell. Nem is akárhogyan, ugyanis a friss időjárás jelzések szerint Rio de Janeiróban pont a szerdai napon lehet a legrosszabb idő, 18-20 fok és egy kis eső is várható. A veszélyes lejtmenet miatt is fontos, hogy mikor esik le az a kicsi eső, mert az megváltoztathat mindent az összetett szempontjából. Ugyan nem olyan technikás a mostani pálya, mint a mezőnyversenyé, de nem egyszerű. Kétszer kell megmászni a Grota Fundát, ami majd három kilométer hosszú. 54 kilométeres távnak hála, ez a verseny a klasszikus kronósokat segíti inkább, akikben van egy kis összetett versenyzős beütés.

Froome vagy Dumoulin?

A világsajtó és a szakértők is erre a párharcra hegyezik ki a versenyt, én most pár ellenérvet fogok hozni, hogy miért nem közülük nyeri meg valaki. Chris Froome-al kapcsolatban sokan azt hozzák fel, hogy a pálya vonalvezetése és az emelkedők neki kedveznek, de ő még sosem nyert 40 kilométernél hosszabb egyéni időfutamot. A 30 kilométer körüli távokon kiváló, de ide még több kitartás kell és közel sem biztos, hogy egy ilyen megterhelő Tour de France után fel tud újra pörögni. A másik ami nem az ő malmára hajtja a vizet, az az időjárás. Erről már esett szó, hogy nem lesz jó idő, ő ezt kifejezetten nem szereti, mivel a nagy melegben tud jól menni, mert a hűvösebb időben gyorsan átfáznak a csontjai. Sokszor omlott már össze ilyen körülmények között, és az eső illetve a szél sem kedvez neki. Tom Dumoulin-nél mindenki a sérülésre hivatkozik, ami a Touron elszenvedett, hogy emiatt nem lesz jó. Van is benne valami, hiszen a mezőnyversenyt 10 kilométer után adta fel, mert nem érezte jól magát. A bal orsócsontja tört el a Tour de France-on, az is csoda, hogy ilyen hamar versenyezni tudott, mivel ez a törés nagyban hátráltatja a bringást. A másik dolog, hogy ilyen sérüléssel nem biztos, hogy bevállalós lesz a lejtmenetben, és azt sem lehet tudni, hogy a felkészülés szempontjából hogyan hatott ki ez a sérülés rá. Ebben a két 2.00 körüli oddsban tehát nem sok értéket látok, mármint amit a két favorit győzelmére adnak.

Tom Dumoulin. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com
Tom Dumoulin. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com

Meglepés bajnok?

Egy ilyen hosszú pályát tekintve simán benne van, hogy valaki az elejében indulókból meglepi a mezőnyt. Az első csoportból két versenyzőre hívnám fel a figyelmet: Michal Kwiatkowski az olimpiára tartogatta magát, a mezőnyversenyen egy hosszú szökése volt, amiben jól ment, de ő nem rossz kronós. Leopold König szintén meglepheti a mezőnyt (dobogója 29.00-es oddsot fizet). Volt ő már anno Touron ötödik hasonló távú egyenkéntin, és ha itt netalán jön egy időjárás változás a második csoportnak (eső), akkor simán odaérhet a dobogóra. A második csoport egy órával később indul, ahol már az összes favorit ott lesz. Geraint Thomas nagyon akart indulni az időfutamban, elvileg nagyon jó formában érzi magát. Tovább szemezgetve az indulók között, megakad a szemem Primoz Roglicon, aki megnyerte a Giro egyenkénti időfutamát. Jonathan Castroviejora szintén érdemes figyelni, újra felépítette az időfutamát, jól ment a lengyel körön is.

A portugál Nelson Oliveira kiváló formában van (Touron 3. hely a hosszú időfutamon), de a mezőnyversenyen bukott és meg is sérült. Kérdés mennyit vesz ez ki belőle, de egy 12.50-es oddson lehet próbát tenni a dobogójára. Phinneynek és Bodnarnak ez a pálya nem fekszik, míg Rohan Dennisnek a távval lehet gondja. Egy 30-35 km-es időfutamon szerintem lenne esélye a dobogóra, de ilyen 50 körüli távon nem hiszem. Fabian Cancellara egy legenda és az utolsó olimpiája. Idén semmi sem jött neki össze, viszont a Tourt otthagyta, hogy készüljön Rióra az időfutamra. Pálya nem fekszik neki annyira, de akkor küzdő, hogy simán benne van egy érem. Vasil Kiryienka ugyan megnyerte a tavalyi VB-t, de sosem volt elit időfutamos. Hegyek fekszenek neki, de az idei időfutam formája pocsék.  Két embernek feküdhet nagyon az idei verseny: Tony Martin és Ion Izagirre. Martin abszolút nincs formában idén, valami nagyon hiányzott nála, időfutamokban nem dominált, viszont az ilyen kisebb emelkedők és a pálya hossza miatt szerintem jó esélye lehet még a győzelemre is. Meglepetés lenne ugyan a sikere (15.00-ért), de négy éve egy sérülés hátráltatta, hogy nyerjen, idén valamit visszakaphat a sorstól. Izagirre viszont az egyik legjobb dombos-időfutamos versenyző. Jól megy a lejtmenetekben, nagyon bevállalós és a kisebb emelkedők is fekszenek neki. Egyedül a táv hosszával lehet problémája, de egy kis szerencsével simán összejöhet neki a dobogó 4.50-ért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ