Szerdán a nyolcaddöntők a programban

0
122

Az egész olimpia tippmixgyilkos, de teniszben különösen sok esélyes hullott már el. A férfi és női első kiemelt, a párosok versenyében pedig rögtön az első kettő mindkét nemnél. Mára lecsillapodtak a kedélyek, körvonalazódik kitől mire számíthatunk, kit mennyire hat meg a hangulat. Ma már a férfi nyolcaddöntőket rendezik, köztük pár csemegével és könnyednek tűnő győzelemmel.

A gall tovább pörög

Gael Monfils hihetetlen hogy elkapta a ritmust. Sok kihagyás után először Washingtonban játszott úgy mint akinek semmi sem fáj és minden rendben, be is húzta a tornát. Egy héttel később Torontóban az elődöntőig jutott, majd most is itt van a nyolcaddöntőben. Játéka letisztult, érettebb lett az évek alatt, talán a sok sérülés is szerepet játszik abban hogy amikor pályán lehet, végig koncentrál, már nem az a bohóc aki egy közönséget megnevettető, felesleges trükkért a megnyert pontot is kockáztatja. Jelen pillanatban egy ujjamon meg tudnám számolni hány játékos ellen lenne kevés esélye – de közel sem esélytelen. Nos, Marin Cilic nem ilyen teniszező.

Gael Monfils. Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com
Gael Monfils. Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com

A horvát anno hatalmas ígéret volt, jött egy-két jobb torna, majd eltűnt. Aztán eltiltása után Goran Ivanisevic vette kezelésbe, csiszolgatta a szerváját, jellemét, és végülis bajnokot faragott belőle, több tornagyőzelem mellett megnyerte a US Opent is. Azóta viszont nem találja a helyét, mindössze két gagyi versenyt tudott behúzni, és folyamatos csalódás. Wimbledonban a semmiből húzott elő atomteniszt, de semmire sem ment vele, Federert kétszettes előnyben háromban elintézhette volna, de szétesett fejben. Ivanisevic csak fészkelődött a bokszban. Pár nappal később a Davis-Kupában ugyanilyen előnyről bukott, de jóval érthetetlenebb vereséget szenvedett Socktól. Goran távozott is, nem verik nagydobra, de minden bizonnyal azért mert Cilic már nem képes kiegyensúlyozottan teljesíteni, ha pedig véletlenül megy neki, a fontosabb pillanatokban elvágja magát. Itt megverte Dimitrovot és Albotot is, de Monfils minőségi ugrás lesz, akkora amit aligha fog megoldani. Mindketten jól szerválnak, de a francia annyival jobb lábon, annyival gyorsabb és dinamikusabb, annyival szélesebb a repertoárja, annyival több önbizalma van, hogy itt a horvátnak szinte csodára van szüksége. Nem most fogja elővenni legjobb szerváját, nem most lesz fejben megingathatatlan, csak Monfils butaságában bízhat. Szerintem a jelenlegi állapotukban ajándék a gall igen magas szorzója, a kínálatában sem rossz 1.61 -ért.

Delpo megszenvedhet egy újabb fordulóért

Juan Martín Del Potro az egész olimpia talán legnagyobb meglepetését okozta azzal hogy mostani állapotában megverte minden idők egyik, ha nem a legjobb játékosát, Djokovicot. Kemény, brusztolós, érzelmektől sem mentes derbi volt az, nem csoda hogy utána a jóval gyengébb képességű Joao Sousa is meg tudta szorítani. A konzisztencia nem Delpo sajátja manapság, még mindig nem képes huzamosan azt a játékot hozni amivel régebben top ötös játékos volt. Emlékezhetünk hogy egy korábbi meglepő eredménye, Wawrinka legyőzése után sem sikerült átmenteni a formát, és kikapott Pouille-tól.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8. A szerb Novak Djokovic (b) gratulál a gyõztes argentin Juan Martín del Potrónak, miután 6:7; 6:7 arányban vereséget szenvedett tõle a 2016-os riói nyári olimpia teniszversenye férfi egyesének elsõ fordulójában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Teniszközpontban 2016. augusztus 7-én. (MTI/AP/Charles Krupa)
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8.
A szerb Novak Djokovic (b) gratulál a gyõztes argentin Juan Martín del Potrónak, miután 6:7; 6:7 arányban vereséget szenvedett tõle a 2016-os riói nyári olimpia teniszversenye férfi egyesének elsõ fordulójában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Teniszközpontban 2016. augusztus 7-én. (MTI/AP/Charles Krupa)

Taro Daniel a következő ellenfél, de azért ne intézzük el egy kézlegyintéssel a japánt. A tét, a remek ellenfél ki szokta hozni belőle a jó értelemben vett állatot, pont Stant kényszerítette komoly meccsre a Garroson. Mivel sokat készült, élt spanyol földön, a salak az elsőszámú borítása, de eddig a rióival sincs különösebb gondja. Sockot szinte kiszerválta, és a tehetséges Edmundot is két szettben verte. Fejben és lábon is erős, egész jól és stabilan üt, így kompenzálja a gyengébb adogatójátékokat. Régebben hajlamos voltam a nagy ütőkkel szemben – mint Delpo – leírni, de folyamatosan bizonyítja hogy előbb szorít meg egy ilyen adottságú topjátékost, mint hogy verjen egy ITF bohócot. Figyelembe véve hogy az argentín nincs optimális állpotban, Daniel pedig nagyon halad, valószínűbb hogy szoros meccs lesz, egy-egy bréknél nagyobb különbséget nehezen tudok elképzelni. A +5,5 hendibe (1.61) bele kell hogy férjen a japán.

Simázhatnak a nagy esélyesek

A címvédő Murray eddig esélyt sem hagy, egyre biztosabb hogy négy év után ismét felér a csúcsra. Következő ellenfele a bohóc Fognini, aki salakon okozhatna fejtörést, de keményen nem olyan komfortos. Nem mondom hogy nem teheti szorossá, de elég egy-két balszerencsés labdamenet és megveri ő magát is. Rafa Nadal is nagyon menetel, Delbonist és Seppit is gond nélkül intézte el, és párosban is az egyik legnagyobb favorittá lépett elő Lopezzel, ott is kegyetlenül hasítanak. Semmi baja a spanyolnak, így pedig bárkit meg tud verni. Ezzel szemben Simon két nehézkes mérkőzésen van túl, és tudásához képest nagyon rossz formában van. Nadalnak soha nem okozott gondot felőrőlni a franciát, szerintem most sem fog, így abszolút bevállalható kétszettes győzelme (1.64).

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 7. A spanyol Rafael Nadal, miután gyõzött az argentin Federico Delbonis ellen a 2016-os riói nyári olimpia férfi tenisztornájának elsõ fordulójában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Teniszközpontban 2016. augusztus 7-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 7.
A spanyol Rafael Nadal, miután gyõzött az argentin Federico Delbonis ellen a 2016-os riói nyári olimpia férfi tenisztornájának elsõ fordulójában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Teniszközpontban 2016. augusztus 7-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Két sötét ló is még versenyben, az általam favorizált Steve Johnson és Goffin is. Az amerikai tényleg tovább jutott mint az ágán lévő Ferrer, de a Pitbullt kiejtő, meccseit zsinórban nyerő Donskoy ellen azért nem húznám be 1.25-ért, talán ha elmennek a tiebreak közelébe és 1.4 körül meg lehetne fogni. A belga a brazil Belluccival került össze, ami a megoldható kategória, hazai pályát jelentő Rio ide vagy oda. Mióta top húszasnak számít Goffin, azóta kétszer játszott Belluval, mindkettőt kettőben húzta be. Szerintem most sem lesz másként, a belga egyszerűen annyival stabilabb hogy meg fogja találni minden játszmában azt a pillanatot amivel a maga javára fordítja a meccset. 1.61 a 2-0, de az atomtuti a Goffin win, ami 1.25.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ