23.8 C
Rio de Janeiro
péntek, október 14, 2022

Triatlon

Kovács Zsófia és Vanek Margit, illetve ifj. Faldum Gábor és Tóth Tamás személyében mindkét nemnél két-két magyar indulója lesz a riói olimpia triatlonversenyeinek. Kovácsnak ez a második fellépése ötkarikás játékokon, a többiek újoncok. A magyar létszámot tekintve komoly változás a legutóbbi, londoni olimpiához képest, hogy akkor kizárólag Kovács indulhatott, a mostani négy résztvevő pedig az eddigi legmagasabb létszám megismétlése, ugyanis 2000-ben, Sydneyben szintén négy magyar állt rajthoz. Pontszerző hely elérésére mind a négyüknek nagyon kevés az esélye, ez hatalmas bravúrnak számítana. Az eddigi legjobb magyar olimpiai szereplés Edöcsény Nórához fűződik, aki Sydneyben 19. helyen zárt. A sportág 2000-ben, Sydneyben szerepelt először a nyári játékok programján, ott Edöcsény Nóra mellett Molnár Erika 23., Góg Anikó 39. helyen végzett, míg a férfiaknál Kuttor Csaba 30. lett. Athénban Molnár Erika 38. helyen ért célba, Kuttor megbetegedett, így végül nem állt rajthoz. Pekingben Szabó Zita 38. helyen végzett, míg Londonban Kovács 51. lett.  

Remek napnak ígérkezik a csütörtöki, a kajak-kenusaink éremért mennek, továbbá lesz magyar érdekeltség női birkózásban, megkezdik a küzdelmeket az öttusázók, illetve bajnokot avatnak férfi triatlonban, ahol szintén lesz kikért szurkolni.  Négy magyarnak is drukkolhatunk öttusában Mind a férfiak, mind a hölgyek versenye csütörtökön veszi kezdetét, érmeket pedig pénteken és szombaton osztanak. Az...

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás