Durantékra nehéz feladat vár

0
48

USA hozta a kötelező győzelmeket, most viszont nehéz meccs vár rájuk, az eddig parádéző Ausztrál válogatott ellen. A szerb-francia európai derbin igazi parázs csatára lehet számítani, míg az utolsó hely sorsáról döntenek majd a csapatok a Kína-Venezuela meccsen.

Európai rangadó

A csoport európai rangadója sok mindenről dőlhet, például, hogy a franciák hányadik helyen mennek tovább, illetve a szerbek talpra tudnak-e állni az ausztrálok ellen elszenvedett vereség után. Szerintem pont jókor jött ez a pofon a szerbeknek, így még tudják miben kell javulniuk és nem bízzák el magukat. Mindkét csapat ugyanúgy áll, viszont a franciák egy kis erőt meríthettek a Kína elleni győzelemből. Továbbra is azt mondom, hogy nem túl meggyőző ez a csapat, hiába játszott jól Nando de Colo vagy épp Tony Parker. Valami nem stimmel a franciáknál, mert ellenben a szerbekkel, ők nem tudtak meccsben lenni az ausztrálokkal. A Bogdanovic vezette csapat szinte csak az utolsó negyedben bukta el a meccset, de akkor nagyon. Volt egy rövidzárlat náluk és ez a meccsbe került. Ha ezt a franciák ellen ki tudják küszöbölni, akkor nem lehet problémájuk, de kíváncsi leszek rá, hogy Gobertet a palánk alatt, illetve a franciák perimétersorát hogyan semlegesítik. Bogdanovicra nagy valószínűséggel a védő oldalon erősebb Batumot küldik a franciák, akinek így nem lesz egyszerű estéje. Raduljica parádés formában a szerbeknél, viszont Teodosicnak most már ideje lesz előkapni legjobb játékát.

Amerikának figyelni kell

Az ausztrálok jók, sőt nagyon jók. Először a franciákat alázták le, majd a szerbek ellen nyertek simán. A franciák elleni meccsen azt lehetett hinni, hogy ez csak a véletlen műve volt, de bizony nem. Magabiztosan játszanak, jól védekeznek és ezzel teljesen megzavarják az ellenfeleiket. A center Andrew Bogut fénykorát éli, és megsemmisíti az ellenfelek magasembereit és uralja a palánk alatti területet. A Mills – Dellavedova páros a periméteren pedig zseniális. A Cleveland védekező specialistája meccsről meccsre jobb és Mills is sziporkázik. Jót tett neki, hogy nem második számú opcióként gondolnak rá a posztján (ahogyan a klubcsapatában). Ezt meg is hálálja kiváló játékkal. Mióta Lemanis átvette 2013-ban a csapat irányítását fokozatosan fejlődtek az ausztrálok és még sok potenciál van bennük.  Szívósan védekeznek az Aussiek és ez nem fog tetszeni az Amerikaiaknak. Okosan játszanak, ráadásul jól találják meg az ellenfelek gyenge pontját, amit aztán kegyetlenül ki is használnak. A Team USA legutóbbi meccsén Venezuela elleni megint lassan kezdett, de aztán a második negyedben jött a papírforma és bedarálták az ellenfelüket Duranték.

Kyrie Irving. Fotó: Erik Drost/Wikipédia
Kyrie Irving. Fotó: Erik Drost/Wikipédia

Egyértelműen látszik rajtuk, hogy az újoncoknak még bőven van mit fejlődnie és a két rutinos rókának, Durantnek és Anthonynak köszönhetik főleg a sikereket. Ők stabilitást adnak a csapatnak és megnyugtatják a többieket is. Ahogyan Anthony beállt a második negyedben Venezuela ellen, úgy lett egyre magabiztosabb a játékuk. Amerikai egyik gyenge pontja a kemény védekezés elleni játék, látszott, ha az ellenfél maximálisan koncentrál, akkor nem tudnak mit kezdeni támadásokban. Két gyengébb csapat ellen is akadtak problémák, mi lesz a sziporkázó Boguték ellen? Bogut eszes játékos, aki simán kikészíti Cousinst vagy Jordant a palánk alatt, míg Dellavedova egy igazi pióca, aki Anthonyéknak kellemetlen ellenfél lesz. Véleményem szerint simán 20 ponton belül lesz Ausztrália (+19,5 pont 3.65), sőt akár egy szoros meccs sem elképzelhetetlen.

Roncsderbi

A Venezuela – Kína meccsen sajnos jól lőtték be az oddsokat. Számítottam rá, hogy kiegyenlített oddsok lesznek és akkor talán érdemes Venezuelára fogadni, mert USA ellen meggyőzőek voltak. Echenique parádézott az első negyedben, többiek is próbálták a lépést vele tartani. Venezuela csapatként játszik jól, Yi Jianliantól kell egyedül tartaniuk, ő a palánk alatt jó, de hiába a sok magasember Kínánál, mégsem dominálnak. Pattanókat sem tudják szedni és mivel a periméteren sem túl acélosak, ezért a dél-amerikai csapat ellen is egy vereség néz ki nekik. Fogadás szempontjából jobb ezt a meccset szerintem így messzire elkerülni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ