Eljött az olimpia utolsó napja és ez által a kosárlabda döntő is. Kevesen számítottak arra, hogy Szerbia bekerül a fináléba, de ha eljutottak idáig, akkor bizony nem akarják könnyedén megadni magukat. Ellenfelük az eddig szokás szerint minden meccset megnyerő USA lesz. A bronzért Ausztrália és Spanyolország küzd.
Csalódottak csatája
Lássuk be, hogy hiába a rossz kezdés, de a spanyolok itt bizony a döntőért jöttek. Sőt, aranyért! Túl korán találkoztak az amcsikkal, illetve az sem tett túl jót az esélyeiknek, hogy Pau Gasol nem volt 100%-os. Végül így is csapata vezére tudott lenni az idősebbik Gasol testvér. 23 pontot dobott, próbálta hajtani a csapattársait, de nem igazán ment a spanyoloknak. Véleményem szerint, amerikaiak főleg rutinnal verték őket. A bíráskodás nem volt túl jó volt, rengeteg technikai és szinte mindenért fújták, ami sok esetben nézhetetlenné tette a találkozót. Miroticot például túl korán kiszórták, emiatt ő használhatatlan is volt a spanyolok számára, de mindkét fél kárára történtek rossz ítéletek bőven. A spanyoloknak nem tudom, hogy mennyi motivációt jelent majd a harmadik helyért játszani, ami pedig még nagyobb kérdés, hogy Pau Gasol milyen állapotban lesz. Ugyanis, ha ő nincs formában, akkor ez a hispán csapat még gyengébb. Hiába a jó periméter játékosok, ha palánk alatt nem tudnak dominálni, márpedig az ausztrálok és Bogut ellen arra lesz szükség.
A másik ágon Ausztrália a legrosszabb pillanatban játszott borzalmasan. Értékelhetetlen volt az eddig sziporkázó csapat teljesítménye, szinte semmi sem jött nekik össze. Támadásban nullák voltak, Mills katasztrófa, ahogyan Dellavedova is. Mintha bedeszkázták volna számukra a gyűrűt. Véleményem szerint ennél csak jobban játszhatnak a bronzmeccsen. Ilyen nagy betlit fontos meccsen ritkán látni, mint amit Boguték bemutattak az első félidőben. A 14 pont amit dobtak gyalázatos, szerintem ők sem értették, hogy mi történt. Nekik egy fokkal nagyobb motivációt jelenthet, hogy érmet szerezhetnek, ezzel történetük legnagyobb sikerét érhetnék el az Ausztrálok (3.30).
Sebezhető Team USA
Folytatva az ausztrál meccsel, nagyon meg kell dicsérni a szerbeket, mert kiválóan játszottak. Védekezésük zseniális volt, esélyt sem hagytak az ellenfélnek és szinte saját fegyverükkel verték meg Bogutékat. Aztán ott volt még Milos Teodosic is, akit nagy valószínűséggel ezekre a meccsekre tartogattak. Kiválóan játszott a szerbek legendája, a fontos pillanatokban beszórt pontjai nagyban hozzájárultak a sikerhez. A döntő már más kérdés lehet számukra. Ha ugyanezt a fegyelmezett és jó védekezést tudják bemutatni, akkor lehet esélyük Duranték ellen. Nem valami sok, de lehet. Az amerikai csapatnak ugyanis nagyon nem fekszik, ha ilyen védekezéssel néznek szembe. A csoportmeccsek során is nagyon megszorongatta Szerbia őket, most is van ebben ráció. Azonban, ha egy pillanatra is kihagynak, akkor eldőlt a találkozó. Ez lehet a szerbek veszte, ugyanis képtelenség végig koncentrálni egy ilyen döntőben. Nagyon fontos, hogy kapják el a meccs kezdést, ugyanis már akkor dominálniuk kéne az ellenfelet. Egyrészt Teodosicnak végig extrát kell játszania, Raduljicának pedig a palánk alatt kell dominálni. Bogdanovictól most több kell (elődöntőben még elég volt ennyi is), ha ezek megvalósulnak, akkor lehet esélyük a szerbeknek. Van miért visszavágniuk is, hiszen két éve 37 ponttal alázták meg őket az amcsik.
Elmúlt években nem igazán tűnt legyőzhetőnek egy nagy tornán a Team USA. Most először lehet reális esélye egy csapatnak ellenük. Egyrészt mert bármennyire is itt van Durant, Thompson, Irving és Anthony, de ez bizony a B-csapatuk. Azért egy Curry-Westbrook-Leonard-James-Davis ötössel senki sem bírna még csúcsforma esetén sem. Másrészről nincs igazi csapatjátéka az amcsiknak, sokszor az egyéni teljesítményekre építenek, de még így is felülmúlják az ellenfeleket. Anthony és Durant rutinja rengeteget számít, illetve Thompson higgadtsága a tripláknál. Sokat jelent még DeAndre Jordan kőkemény munkája a palánk alatt, illetve demoralizáló zsákolásai is sok lendületet adnak a csapatnak. Spanyolok ellen nem játszottak jól, de az egyéni villanásoknak köszönhetően még így is magabiztosan nyertek. A döntőben ennél több kell tőlük, mert szerintem a Szerbek úgy fognak menni, mintha vért ittak volna. Én reménykedek egy izgalmas és jó döntőben, ahol jó kosárlabdát látunk. Ehhez persze az is kell, hogy a szerbek felnőjenek a feladathoz és ne hagyják, hogy az amerikaiak fizikálisan domináljanak. Ha ez nem valósul meg, akkor bizony sima amerikai siker lesz a vége.