23.2 C
Rio de Janeiro
szombat, október 15, 2022
Kerékpár

Kerékpár

A riói olimpián több számban is rendeznek kerékpárversenyeket. A BMX kerékpáros szakág Rióban harmadszor szerepel az olimpiai programban, nyolc éve Pekingben Radasics Vilmos személyében volt magyar résztvevője a debütálásnak, azóta viszont nincs magyar induló. A BMX-es bringások a krossz számban versenyeznek. Az indulóknak az ugratókkal, emelkedőkkel megtűzdelt körpályán kell minél gyorsabban célba érniük. Akárcsak Pekingben és Londonban, Rióban is Parti András indul hegyikerékpárban az ötkarikás játékokon. A 2000-es sydneyi játékok óta először nem lesz magyar induló országúti kerékpárban a riói olimpián. A riói sorozatban a negyedik nyári olimpia, amelyen nem lesz magyar résztvevő a pályakerékpáros versenyben.    

Nem csak Sagan miatt érdekes

Hiába az évek óta tartó Absalon - Schurter csata, mégsem övezte nagy figyelem a mountain bike versenyeket. Aztán tavasszal bejelentette indulását az olimpián Peter Sagan és egyből a figyelem középpontjába került a hegyikerékpározás. Évek óta tartó párharc Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez legendás csatározás a két korszakos zseni, a svájci Nino...
Két brit siker született a pályakerékpárosok utolsó versenynapján, kedden a riói olimpián. A férfi keirinben Jason Kenny, míg a női omniumban - ahol hat különböző szám (scratch, egyéni üldözőverseny, kieséses verseny, időfutam, repülőverseny és pontverseny) után hirdetnek összetett bajnokot - a szám címvédője és egyben világbajnoka, Laura Trott diadalmaskodott. A női...
Jött a britek hőn áhított aranyérme a férfi csapat üldözőversenyben, de nincs megállás, mert újabb érem van kilátásban. Az Omnium az egyik legjobb és leglátványosabb döntőt hozhatja tele szupersztárokkal. Cavendish, Viviani, Gavíria vagy épp O'Shea garancia lehet az izgalmas versenyre.  Mi is az az Omnium? Az Omnium ilyen névvel nem olyan...
"Pekingben 23. lettem, Londonban pedig egy nagyon látványos, sziklás helyen nagyot buktam, a fotók bejárták a világsajtót. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, de egy rossz emlék maradt" - idézi a harmadik olimpiájára készülő, 33 éves versenyzőt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja. Parti kifejtette, jó erőben van, s a...
A férfi csapat üldözőversenyben a címvédő britek, a női csapatsprintben pedig a kínaiak győztek a riói olimpia pénteki pályakerékpáros viadalán. A 36 éves Bradley Wigginsnek sikerült elérnie célját: miután előbb pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, átnyergelt az országúti szakágra, amelyben négy éve, Londonban nyert időfutamot és a Tour de...
A pályakerékpárosoknál az elmúlt években megszokhattuk, hogy a britek tarolnak és ezen az olimpián sem lesz ez másképp. Rögtön egy arannyal kezdtek a férfiak csapatsprintjében és most még kettővel gyarapítanák legfényesebb érmeik számát.  Férfi csapat üldözőverseny A briteknek szinte olyan biztos az aranyuk, mint Hosszú Katinkának volt 400 méter vegyesen. Ha...
Az országúti kerékpár dobogósai a riói olimpián Férfi mezőnyverseny 1. Greg van Avermaet (Belgium) 2. Jakob Fuglsang (Dánia) 3. Rafal Majka (Lengyelország) Férfi időfutam 1. Fabian Cancellara (Svájc) 2. Tom Dumoulin (Hollandia) 3. Chris Froome (Nagy-Britannia) Női mezőnyverseny: 1. Anna van der Breggen (Hollandia) 2. Emma Johansson (Svédország) 3. Elisa Longo Borghini (Olaszország) Női időfutam 1. Kristin Armstrong (Egyesült Államok) 2. Olga Zabelinszkaja (Oroszország) 3....
A kaotikus férfi mezőnyverseny után, most az időfutam következik az országúti kerékpározás számban az olimpián. Dumoulin és Froome csatájára van már kihegyezve jó ideje a dolog, de biztosan közöttük dől el az aranyérem sorsa?  Félelmes pálya A mezőnyverseny során már megismerkedhettünk már a Brazíliával és az útvonalakkal, amik nem éppen egyszerűek....
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Melissa Hoskins ausztrál női pályakerékpárost, aki a riói olimpia hétfői edzésnapján hatalmasat bukott. A csapat üldözőversenyben érdekelt együttes több tagja is esett a faborításon, közülük Hoskins járt a legrosszabbul, őt hordágyon kellett elvinni. A szervezők később közlik, milyen sérülései vannak a bringásnak, illetve hogy rajthoz tud-e állni...
A holland Anna van der Breggen nyerte vasárnap a női országúti kerékpárosok mezőnyversenyét a riói olimpián, míg honfitársa, Anna van Vleuten súlyos sérülést szenvedett az utolsó tíz kilométeren. A 136,9 kilométeres viadalon a svéd Emma Johansson volt a második és az olasz Elisa Longo Borghini a harmadik. A viadal hajrájában egy...

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás