A pályakerékpárosoknál az elmúlt években megszokhattuk, hogy a britek tarolnak és ezen az olimpián sem lesz ez másképp. Rögtön egy arannyal kezdtek a férfiak csapatsprintjében és most még kettővel gyarapítanák legfényesebb érmeik számát. 

Férfi csapat üldözőverseny

A briteknek szinte olyan biztos az aranyuk, mint Hosszú Katinkának volt 400 méter vegyesen. Ha nem buknak a két versenyük során, akkor elvileg sima a győzelem. Nagyon a mezőny előtt járnak, jó példa erre, hogy edzéskörülmények között világcsúcsot mentek. Lehetett látni, hogy a rangsoroló előfutamban sem adtak ki magukból mindent, így is simán nyertek. Emésztgessük ezt egy kicsit, hogy mégis kikből áll ez a csapat: Sir Bradley Wiggins, Ed Clancy, Steven Burke és Owain Doull. Ha közülük valaki nem lenne egészséges, akkor beugró Mark Cavendish. Ed Clancy egy rutinos róka, aki már kétszer nyert ebben a számban, Steven Burke is hasonlóan kiváló pályás (együtt nyertek Clancyvel négy éve). Ketten tehát nagyon jól ismerik egymást, plusz ott van Wiggins akivel 2008-ban nyert Clancy ebben a számban. Bradley Wiggins a kerékpározás legendája, pályán és országúton is világ és olimpiai bajnok (ami egyedülálló), illetve Tour de France győztes, egyórás világrekorder és még lehetne sorolni az eredményeit napestig. Hozzájuk csatlakozott a fiatal Owain Doull, akivel még erősebb lett ez a csapat. Doull egy fiatal sprinter, akiben akkora potenciált látnak, hogy le is igazolta őt a Sky bringás csapata. 1.03-as oddsot kínálnak a britek első helyére, ami reálisnak is mondható. Cavendish személyében pedig olyan beugrójuk van, akiről minden csapat álmodik. Sajnos levették azt az opciót a fogadóirodák, hogy megdől-e a világrekord, mert erre 1-2 napja még 5-6 körüli odds volt. Ebben hatalmas érték lehet, mert ez a csapat bivalyerős, erősebb mint a négy évvel ezelőtti.

Új-Zélanddal küzdenek az első körben és a torna lebonyolításának köszönhetően, a negyeddöntők továbbjutóinak időeredményét rangsorolják, és az első két idő jut a döntőbe, míg a második kettő a harmadik helyért küzdhet. Szóval itt már a negyeddöntők is komoly téttel bírnak. A legérdekesebb párosítás a Dánia – Ausztrália, ugyanis két dobogóra esélyes nemzet közül az egyik biztosan nem szerez érmet. Dánoknál is sok klasszis van, de ez az ausztrál csapat (Bobridge, Hepburn, Edmondson) nagyon erős és reálisan csak ők veszik fel a versenyt a britekkel. Ami érdekes, hogy levették az oddsokat a dobogós helyekről, véleményem szerint a fogadóirodák nincsenek tisztában a lebonyolítással. Az szinte biztos, hogy a német, olasz, kínai és svájci csapatból valamelyik érmet nyer. Elnézve a csapatok erősségeit, erre az olaszoknak van leginkább esélyük és a németek lehetnek nagy riválisok. Ez lehet majd várhatóan a bronzcsata.

Fotó: A.RICARDO/Shutterstock.com
Fotó: A.RICARDO/Shutterstock.com

Férfi egyéni sprintverseny

Az egyéni sprint nehéz szám, mivel szükség van jó taktika érzékre, kiváló megindulásra és higgadtságra. Ebben a számban készül címvédésre  Jason Kenny. A még mindig csak 28 éves sprinter már nyert egy aranyat a mostani olimpián Rióban, épp a pályakerékpárosok első napján, ahol a csapat sprintben diadalmaskodtak a britek. Ő a címvédő ebben a számban, nyerte az idei VB-t épp a nagy rivális ausztrál Matthew Glaetzer ellen. Nagyon fontos ebben a számban, hogy ki milyen ellenfeleket kap az egyenes kieséses szakaszban, ugyanis ez rányomhatja bélyegét az olimpiájára. Jó példa erre az idei VB, ahol Glaetzer olyan ellenfeleket ejtett ki a döntőig, mint Theo Bos, Grégory Baugé vagy épp Denis Dmitriev. Csupa klasszis, így jó hogy elfáradt és végül elbukta a döntőt a könnyebb ágon bejutó Kenny ellen. Kenny világbajnoki címét szerintem kicsit túlmisztifikálják és Glaetzer illetve Dmitriev jobb formában van tőle, viszont Kenny rutinosabb és nagyobb küzdő kettejüknél.

Szóval lehet érdemesebb az ausztrál vagy az orosz versenyző éremszerzésébe fektetni. A franciáknál eléggé nagy a belháború, ami lehet rányomja bélyegét Grégory Baugé és Francois Pervis teljesítményére is. Az ok, hogy Baugé haverja Kevin Sireau helyett Francois Pervis került be a csapatba, főleg a Keirines teljesítménye miatt (éremesélyes), így Sireau csak tartalék. Emiatt Baugé is nemtetszését nyilvánította ki, és eléggé nagy volt a feszültség a franciák háza táján. Ennek ellenére egy bronzzal kezdték az olimpiát, de én nem fogadnék rájuk. Ha már meglepetést akarunk keresni, akkor érdemes elgondolkozni Callum Skinner (4.50) vagy Sam Webster (7.00) dobogóján. A fiatal skót Skinneren látszott már az első nap is, hogy jó formában van a mostani olimpián, és az idei VB-n is csak szoros csatában kapott ki a negyeddöntőben Dmitriev ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ