32.6 C
Rio de Janeiro
hétfő, december 17, 2018

Kialudt a láng, véget ért a XXXI. nyári olimpia

0
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 22. A XXXI. nyári olimpiai játékok záróünnepsége a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban 2016. augusztus 21-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Maracana Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXI. nyári olimpia Rio de Janeiróban.

A két és fél órás programban a visszaszámlálás után, amellyel a híres pilótának és feltalálónak, Santos Dumont-nak állítottak emléket, a szervezők a helyi állatvilág sokszínűségének és szépségének adóztak: madárfigurák sokasága formázta meg a város nevezetességeit. Ezután a zenéé volt a főszerep, Martinho da Vila, az Unidos de Vila Isabel szambaiskola legendás alakja, a riói szamba meghatározó személyisége énekelt lányaival és unokájával.

A brazil himnuszt – az ország lobogójának felvonása alatt – 27 gyerek énekelte el szimbolizálva Brazília 26 szövetségi államát és egy szövetségi kerületét.

Roberta Sá, a brazil új generáció egyik sztárja szólalt meg ezután, miközben Carmen Mirandának, az 1930-as 1940-es évek szambatáncosának, énekes-, illetve színésznőjének árnyéka volt látható mögötte. Csakhamar pedig a 207 delegáció zászlói érkeztek – a göröggel és a brazillal az élen – a stadionba. A magyart a Rióban három arany- és egy ezüstérmet nyert úszó Hosszú Katinka vitte. Aztán az olimpia hősei, maguk a sportolók – köztük a menekültek csapatának tagjai – jelentek meg együtt, elvegyülve a küzdőtéren, közben a DJ Dolores and Orchesta Santa Massa, valamint DJ Mika Mutti zenélt. Háromnegyed órán keresztül özönlöttek az aréna közepére a zuhogó eső ellenére felszabadultan, önfeledten szórakozó versenyzők, illetve edzőik, hivatalos kísérőik.

Színpadra lépett az elektronikus zene norvég szupersztárja, Kygo, akinek a kíséretére az amerikai Julia Michaels elénekelte a “Carry Me” című számot.

A folytatásban Brazília népművészete került terítékre látványos zenés, táncos blokkokkal, majd az olimpia emlékezetes pillanatai villantak fel. A közönség hangorkánnal fogadta a filmen felbukkanó brazil hősöket, illetve az előző két olimpiához hasonlóan Rióban is három aranyérmet nyerő jamaicai sprintert, Usain Boltot.

Az utolsó versenynap végére, a záróünnepségre maradt még egy eredményhirdetés: a délelőtti férfi maratonfutás dobogósai vehették át érmüket a stadionban, melyben – talán a vasárnap esti viharos riói idő miatt – jócskán maradtak üres székek.

A hivatalos program részeként mutatták be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának újonnan megválasztott négy tagját, köztük az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszót, Gyurta Dánielt, majd az önkéntesek munkájáért járt a köszönet.

A görög himnusz hangjaira felvonták Görögország – az olimpia bölcsőjének – lobogóját, az olimpiai himnusz alatt pedig leengedték az olimpiai lobogót, majd Eduardo Paes polgármester átadta azt Thomas Bachnak, a NOB elnökének, aki Koike Jurikónak, a négy év múlva rendező Tokió kormányzójának nyújtotta át. A ceremónián külön blokkot kapott a bemutatkozásra a 2020-as olimpia városa. A műsor elején felbukkant a Tokiótól Rióig vezető földbe fúrt virtuális csatornából előbújva Abe Sindzó miniszterelnök, s a nagy sikert arató látványos japán showműsor következett.

A folytatásban Carlos Arthur Nuzman, a riói játékok szervezőbizottságának elnöke összegzett. A sport győzelmének közös ünneplésére biztatta a jelenlévőket, illetve azt mondta, Rio jobb város lett a rendezéssel, ami kihívás volt ugyan, de sikerült megfelelni neki.

Thomas Bach megköszönte a meleg vendéglátást és méltatta a helyiek ellenállhatatlan életörömét. Többek között azt mondta, hogy a brazilok bebizonyították, a különbözőség gazdagságot jelent.
“A sport hatalma egyesíti a világot” – folytatta, hozzátéve, hogy az olimpiai faluban együtt élő sportolók üzentek az egész világnak.
Kijelentette, hogy a csodálatos város – gyakran így emlegetik Riót – csodálatos olimpiát rendezett. Megemlékezett a menekültként versenyzőkről, s úgy fogalmazott, az ő szereplésük bátorítást ad hasonló helyzetben lévő millióknak. Végezetül hivatalosan befejezettnek nyilvánította a játékokat, pár perccel később pedig kialudt az olimpiai láng.

A hivatalos rész után szambafesztivál zárta az ünnepséget.

Az augusztus 5-én kezdődött játékokon – melynek mottója “um mundo novo” (egy új világ) volt – 11 303 sportoló vett részt, 306 számban hirdettek győztest, Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal a 12. helyen végzett az éremtáblázaton.

Rio – amely első dél-amerikai városként volt házigazdája olimpiának – szeptember 7. és 18. között a paralimpikonokat látja vendégül.

Még a legjobbak is sebezhetőek

0
Milos Teodosic. Fotó: Christopher Johnson/Wikipédia

Eljött az olimpia utolsó napja és ez által a kosárlabda döntő is. Kevesen számítottak arra, hogy Szerbia bekerül a fináléba, de ha eljutottak idáig, akkor bizony nem akarják könnyedén megadni magukat. Ellenfelük az eddig szokás szerint minden meccset megnyerő USA lesz. A bronzért Ausztrália és Spanyolország küzd. 

Csalódottak csatája

Lássuk be, hogy hiába a rossz kezdés, de a spanyolok itt bizony a döntőért jöttek. Sőt, aranyért! Túl korán találkoztak az amcsikkal, illetve az sem tett túl jót az esélyeiknek, hogy Pau Gasol nem volt 100%-os. Végül így is csapata vezére tudott lenni az idősebbik Gasol testvér. 23 pontot dobott, próbálta hajtani a csapattársait, de nem igazán ment a spanyoloknak. Véleményem szerint, amerikaiak főleg rutinnal verték őket. A bíráskodás nem volt túl jó volt, rengeteg technikai és szinte mindenért fújták, ami sok esetben nézhetetlenné tette a találkozót. Miroticot például túl korán kiszórták, emiatt ő használhatatlan is volt a spanyolok számára, de mindkét fél kárára történtek rossz ítéletek bőven. A spanyoloknak nem tudom, hogy mennyi motivációt jelent majd a harmadik helyért játszani, ami pedig még nagyobb kérdés, hogy Pau Gasol milyen állapotban lesz. Ugyanis, ha ő nincs formában, akkor ez a hispán csapat még gyengébb. Hiába a jó periméter játékosok, ha palánk alatt nem tudnak dominálni, márpedig az ausztrálok és Bogut ellen arra lesz szükség.

A másik ágon Ausztrália a legrosszabb pillanatban játszott borzalmasan. Értékelhetetlen volt az eddig sziporkázó csapat teljesítménye, szinte semmi sem jött nekik össze. Támadásban nullák voltak, Mills katasztrófa, ahogyan Dellavedova is. Mintha bedeszkázták volna számukra a gyűrűt. Véleményem szerint ennél csak jobban játszhatnak a bronzmeccsen. Ilyen nagy betlit fontos meccsen ritkán látni, mint amit Boguték bemutattak az első félidőben. A 14 pont amit dobtak gyalázatos, szerintem ők sem értették, hogy mi történt. Nekik egy fokkal nagyobb motivációt jelenthet, hogy érmet szerezhetnek, ezzel történetük legnagyobb sikerét érhetnék el az Ausztrálok (3.30).

Pau Gasol. Fotó: efecreata mediagroup/Shutterstock.com
Pau Gasol. Fotó: efecreata mediagroup/Shutterstock.com

Sebezhető Team USA

Folytatva az ausztrál meccsel, nagyon meg kell dicsérni a szerbeket, mert kiválóan játszottak. Védekezésük zseniális volt, esélyt sem hagytak az ellenfélnek és szinte saját fegyverükkel verték meg Bogutékat. Aztán ott volt még Milos Teodosic is, akit nagy valószínűséggel ezekre a meccsekre tartogattak. Kiválóan játszott a szerbek legendája, a fontos pillanatokban beszórt pontjai nagyban hozzájárultak a sikerhez. A döntő már más kérdés lehet számukra. Ha ugyanezt a fegyelmezett és jó védekezést tudják bemutatni, akkor lehet esélyük Duranték ellen. Nem valami sok, de lehet. Az amerikai csapatnak ugyanis nagyon nem fekszik, ha ilyen védekezéssel néznek szembe. A csoportmeccsek során is nagyon megszorongatta Szerbia őket, most is van ebben ráció. Azonban, ha egy pillanatra is kihagynak, akkor eldőlt a találkozó. Ez lehet a szerbek veszte, ugyanis képtelenség végig koncentrálni egy ilyen döntőben. Nagyon fontos, hogy kapják el a meccs kezdést, ugyanis már akkor dominálniuk kéne az ellenfelet. Egyrészt Teodosicnak végig extrát kell játszania, Raduljicának pedig a palánk alatt kell dominálni. Bogdanovictól most több kell (elődöntőben még elég volt ennyi is), ha ezek megvalósulnak, akkor lehet esélyük a szerbeknek. Van miért visszavágniuk is, hiszen két éve 37 ponttal alázták meg őket az amcsik.

Elmúlt években nem igazán tűnt legyőzhetőnek egy nagy tornán a Team USA. Most először lehet reális esélye egy csapatnak ellenük. Egyrészt mert bármennyire is itt van Durant, Thompson, Irving és Anthony, de ez bizony a B-csapatuk. Azért egy Curry-Westbrook-Leonard-James-Davis ötössel senki sem bírna még csúcsforma esetén sem. Másrészről nincs igazi csapatjátéka az amcsiknak, sokszor az egyéni teljesítményekre építenek, de még így is felülmúlják az ellenfeleket. Anthony és Durant rutinja rengeteget számít, illetve Thompson higgadtsága a tripláknál. Sokat jelent még DeAndre Jordan kőkemény munkája a palánk alatt, illetve demoralizáló zsákolásai is sok lendületet adnak a csapatnak. Spanyolok ellen nem játszottak jól, de az egyéni villanásoknak köszönhetően még így is magabiztosan nyertek. A döntőben ennél több kell tőlük, mert szerintem a Szerbek úgy fognak menni, mintha vért ittak volna. Én reménykedek egy izgalmas és jó döntőben, ahol jó kosárlabdát látunk. Ehhez persze az is kell, hogy a szerbek felnőjenek a feladathoz és ne hagyják, hogy az amerikaiak fizikálisan domináljanak. Ha ez nem valósul meg, akkor bizony sima amerikai siker lesz a vége.

Nem csak Sagan miatt érdekes

0
Peter Sagan. Fotó: Dana Gardner/Shutterstock.com

Hiába az évek óta tartó Absalon – Schurter csata, mégsem övezte nagy figyelem a mountain bike versenyeket. Aztán tavasszal bejelentette indulását az olimpián Peter Sagan és egyből a figyelem középpontjába került a hegyikerékpározás.

Évek óta tartó párharc

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez legendás csatározás a két korszakos zseni, a svájci Nino Schurter és a francia Julien Absalon között. Ők uralták az elmúlt éveket / évtizedet. Absalon kettejük közül a nagyobb legenda, ha lehet ilyet mondani. Ötszörös világbajnok és kétszer nyerte meg az olimpiát, azonban év végén visszavonul. Hegyikerékpársport szegényebb lesz egy klasszissal. Utolsó évére nagyon összeszedte magát és megpróbálja visszaszerezni az olimpia bajnoki címét. Idei világkupa versenyeken kiválóan ment a francia (vezeti is az összetettet), igaz a VB-n “csak” harmadik lett, ettől függetlenül őt és Schurtert kell megvernie annak, aki bajnok szeretne lenni.

Nino Schurter a fiatalabb kettejük közül, ő még nem nyert olimpiát, viszont ő jelentheti a hegyikerékpározás jelenét és jövőjét. Ötszörös világbajnok ő is, az elmúlt öt VB-ből négyet megnyert. Idén is győzött Nove Mestoban. Mivel a Riói pálya technikás ezért Schurter lehet a favorit, de Absalont sosem szabad leírni. Nagyon kitartó versenyző és főleg a verseny második felében szokott dominálni. Szinte rutinból oldja meg az ilyen versenyeket. Schurternek van bizonyítani valója, ugyanis 2008-ban harmadik lett az olimpián, míg négy éve Londonban második. Minta alapján első hely következne, de sokan ugyanezt várták tőle 2012-ben. Akkor a cseh Kulhavy hajrázta le őt, de most nagyon motiváltnak tűnik a svájci és az elmúlt évek alapján szinte verhetetlennek. Legutóbbi augusztusi világkupa versenyen el sem indult, hogy csak az olimpiára tudjon készülni. Tavaly megrendezett riói tesztversenyt is Schurter nyerte, míg Absalon csak negyedik lett.

Peter Sagan és az olimpia

Sagan anno nagyon megosztó személyiségnek számított a kerékpársportban, aztán szép fokozatosan vált egyre szimpatikusabbá mindenki számára. Még tavaly, mikor volt az olimpiai tesztverseny országúton, páran Sagan nevét is megemlítették, mint esélyest. Akkor még nem tudták, hogy Ő bizony nem indul az országúti versenyen, hanem montizni fog. Általános megdöbbenés lett úrrá, de mivel Sagannak ezen a téren is komoly múltja vam (junior világbajnok), így rögtön az esélyesek közé kezdték sorolni. Ugyan szabad kártyát kapott a szövetségtől, de a hegyikerékpár versenyek nem egyszerűek, ide sok versenytapasztalat kell, ami Sagannak nincs meg az elmúlt évek alapján. Ennek értelmében a riválisok le is írják őt (például Absalon), de én ezt nem tenném. Nyilatkozta, hogy jó formában van és jól sikerült a felkészülése az olimpiára. Ettől függetlenül hét éve nem indult ilyen típusú versenyen, ami nagy kihagyás. Véleményem szerint az aranyért nem fog harcolni (hatalmas szó lenne), de éremre van némi esélye. A 2.00-es odds jól mutatja, hogy ez bizony egy coin flip tipp lehet, mert Sagan hiába motivált és kiváló bringás, ehhez a versenyhez azért rutin kell és tapasztalat. Előnye az lehet, hogy a pálya nem túl nehéz, így ha ott tud maradni a végéig a legjobbakkal, akkor az utolsó km-ken meglepheti őket.

Peter Sagan. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com
Peter Sagan. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com

A sötét ló

Furcsa ezt mondani az olimpia bajnoki címvédőre, de bizony Jaroslav Kulhavyra igaz a megállapítás. 2011-12-ben volt csúcsformában, hiszen előbb világbajnok lett, majd Schurtert újra legyőzve olimpia bajnok. Olimpia utáni években nem volt csúcsformában a VB-ket és a világkupa versenyeket tekintve, 2015-től lendült bele újra a cseh ezen a téren is, ugyanis összetettben második lett a világkupa sorozatban (Absalont megelőzve), nyert hazai pályán Nove Mestoban a világkupa versenyen. Idei VB-n jól ment, tapasztalat és képességei alapján lehet fantázia az érmes helyezésében (2.25).

Magyar induló és az összegzés

Parti András révén magyar indulója is van a versenynek, és a bringás célja, hogy az első 20-ba kerüljön a 30 versenyzőből. Reális lehet ez a célkitűzés. Jó formában érzi magát a magyar versenyző, jól sikerült a felkészülése is a magaslati edzőtáborban. Pályabejárás során elégedett volt a riói pályával, ahogyan Sagan is. Négy éve nagyot bukott Parti, de egy ilyen pályán akár még meglepetést is okozhat (top10). Véleményem szerint reálisan Absalon, Schurter és Kulhavy fognak harcolni az érmekért, és mivel nem olyan megterhelő a pálya és az időjárás is kedvezhet a versenyzőknek (23-25 fok várható), ezért akár még egy 2-3 fős “sprintbefutó” is lehet a végén.

Negyedik a Vasbányai, Mike kenus duó

0
Vasbányai Henrik (elöl) és Mike Róbert. MTI Fotó: Kovács Tamás

A KSI SE kettőse 2013-ban világbajnok volt ebben a számban, tavaly és tavalyelőtt pedig második, így az éremesélyesek közé tartozott a szombati döntőben.

A táv nagy részében a mezőny hátsó felében haladtak a magyarok, de aztán remekül hajráztak, bár az éremszerzés végül elmaradt. Az élen német, brazil, ukrán volt a sorrend.

A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán éppen a magyar egység futamára csendesedett le a szél – amely egy nappal korábban a magyar páros tagjainak elmondásai alapján zavarta őket -, ennek ellenére már az első méterek után hátrányba került a hajójuk.

Nagyon sokáig, körülbelül 250 méterrel a cél előtt még úgy tűnt, Vasbányainak és Mikének nem lesz esélye az éremszerzésre – a hetedik helyen haladtak csak -, ekkor azonban megindították a hajót és hatalmas hajrába kezdtek. Az utolsó métereken megszorongatták a harmadik ukránokat, de bő huszonöt századdal végül lemaradtak a dobogóról.

“Ennyi volt ez a mai pálya” – jelentette ki Vasbányai Henrik, aki a stégen elvált Mike Róberttől, és egyedül állt az újságírók elé. “Kétszázötvennél indítottunk, azt hittem, lesz elég idő befogni a többieket. Éreztem, hogy jövünk fel és meglehet az érem, még az utolsó ötvenen is tudtunk rátenni, de nem sikerült.” Hozzátette: tavaly a kilencedik helyről tudtak a másodikra felérni.

“Tudom, hogy a vezetőség többet várt tőlünk, én is többet vártam magunktól, de remélem, nem kell szégyenkeznem emiatt a negyedik hely miatt” – fogalmazott.

Megvédte címét a női kajaknégyes, Kozák triplázott

0
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. A gyõztes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina a nõi kajak négyesek 500 méteres versenyének döntõjében a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 20-án. A kajaknégyes megvédte olimpiai bajnoki címét. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett – a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült – a szombati döntőben sokáig nagy csatát vívott a németekkel, a hajrában azonban ellépett riválisától, s magabiztos sikert aratva kilenc tizeddel győzött.

A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán telt ház, remek hangulat, viszont kifejezetten furcsa időjárás fogadta a versenyzőket, hiszen a szél helyenként feltámadt, helyenként azonban csak csendesen fújdogált.

A fináléban a 4-es pályáról indultak a magyarok. A startot az ukránok kapták el a legjobb ütemben, az élen azonban nem maradtak sokáig, hiszen az új-zélandi és a német egység is megelőzte őket. A táv felénél a magyarok még a második helyen haladtak a mellettük lapátoló németek mögött, pillanatok múlva azonban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, s néhány másodperccel később már nagyjából egy beülő különbséggel a mezőny előtt siklottak. Az utolsó 100 méteren a magyarok már csak előnyük tartására törekedtek, a németek pedig nem tudták őket támadni, így végül Szabóék 0.901 másodperces előnnyel diadalmaskodtak.

A pályafutása ötödik ötkarikás aranyát begyűjtő Kozák az első női kajakos az olimpiák történetében, aki triplázott, hiszen egyesben, Szabó Gabriellával párosban, és most a négyes tagjaként sem talált legyőzőre Rióban. A férfiak közül is csak egy versenyző, az új-zélandi Ian Ferguson hajtotta végre ezt a bravúrt még 1984-ben, Los Angelesben.

Csipes Tamara megismételte édesapja, a mostani kvartett felkészítésében is szerepet vállaló Csipes Ferenc sikerét, aki 1988-ban, Szöulban a férfi kajaknégyessel győzött 1000 méteren. Eddig háromszor fordult elő, hogy magyar olimpiai bajnok gyermeke is aranyérmes lett: a kalapácsvető Németh Imre (1948) fia, Miklós gerelyhajításban (1976), a vízilabdázó Homonnai Márton (1936) leánya, Szőke Kató úszásban (1952), a szintén vízilabdázó Szívós István (1952, 1956) fia, István (1976) ugyanebben a sportágban diadalmaskodott.

A négyes ezzel a riói magyar küldöttség 15. érmét, egyben nyolcadik aranyát szerezte. Korábban az úszó Hosszú Katinka nyert három aranyérmet, a párbajtőröző Szász Emese, illetve a kardvívó Szilágyi Áron is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Búcsúzunk az atlétikától is

0
Fotó: Mitch Gunn / Shutterstock.com
Fotó: Mitch Gunn / Shutterstock.com

Elérkeztünk gyakorlatilag az atlétikai számok utolsó napjához. Igaz vasárnap még lesz egy szokás szerint utolsó napra tett férfi maraton futás, de a szombati nap már a döntőkkel fog telni. 

Férfi: 1500 és 5000 méteres síkfutás, 4×400 váltó és gerelyhajítás

Usain Bolt személyében búcsúzik a történelem egyik legnagyobb sportolója az olimpiáktól egy fantasztikus teljesítménnyel, de így sem áll meg az élet az atlétikai pályán. Férfiak 1500 méteres döntőjében az lesz csak a kérdés, hogy ki szerzi meg a második helyet. A kenyai Asbel Kiprop (1.30)ugyanis verhetetlen. Elmúlt három világbajnokság győztese, 2008 olimpia bajnoka és négy éve is csak azért nem nyert, mert megsérült. Elődöntőket sem izgulta túl, bőven maradt benne energia a fináléra is. 800-on második algériai Taoufik Makhloufi lehet rá veszélyes a hajrája miatt. Ő címvédő, de még nem sikerült nagy versenyen megvernie a kenyait. Reálisan kettejük csatája lehet a finálé, de inkább Kiprop első helyéről fog szólni a futás. Honfitársa Kwemoi lehetne rá veszélyes, de itt szerintem komoly csapatutasítások voltak, miszerint Kipropot kell segítenie Kwemoinak.

5000 méteren egy újabb biztosra vett aranyesélyesünk van, hiszen Mo Farah-val nem lehet mit kezdeni. 10 ezer méteres döntőben elesett, de még így is megnyerte, egyszerűen verhetetlen. Megcsinálhatja a duplát megint (5000 és 10000), ami káprázatos lenne. Bekele világcsúcsa nincs veszélyben és szerintem a britet csak egy nagyon komoly csapattaktikával lehetne megszorongatni. Erre a stratégia két ország pályázik reális eséllyel: Amerika és Etiópia. Előbbi kettő (Lagat és Chelimo) utóbbi pedig három versenyzővel képviselteti magát a döntőben. Biztosra veszem, hogy az etiópok mindent megpróbálnak majd, hogy legyőzzék Farah-t, de én erre nem fogadnék nagy pénzben. Egy USA dobogós hely viszont nem fizetne rosszul, de reálisan nincs rá sok esély.

Gerelyhajításban hiába dobtak jól a selejtezőkben a németek, szerintem megint nem európai aranyérmes lesz. Bár elnézve a diszkosz döntőjét, nagyon fel lettek készítve a német nehézatléták, ettől függetlenül a trinidadi címvédő Keshorn Walcott és a kenyai Julius Yego csatája várható az első helyért. Jó pár évvel ezelőtt el sem tudtunk volna képzelni ilyen párharcot, de mára nagyon megváltozott a gerelyhajítás mezőnye. Yego tavaly egy fantasztikus dobással nyerte a VB-t és bizonyította, hogy ő kiváló versenyző alkat, aki nem törik meg a nyomás alatt, ahogyan Walcott sem. A trinidadi a selejtezőben a legjobb eredményt érte el, ettől függetlenül nem ajánlom fogadásra ezt a döntőt. Hiába említettem, hogy Yego – Walcott párharcot várok, a diszkosz döntőjében is nagy meglepetést okoztak a németek. Itt is képesek lehetnek hasonlóra, még ha jelen pillanatban ezt nem is nagyon tudom elképzelni.

A szombat utolsó versenyszáma a férfi 4×400 váltó lesz, ahol mindössze annyi lehet a kérdés, hogy amerikai mennyivel fog nyerni Jamaika előtt. Bahama ugyan a címvédő, de most nem érzem bennük azt az átütő erőt, ami elég lenne a sikerre. LaShawn Merritt komoly erősítés lehet a döntőre  USA-nál, ami el is fogja dönteni a finálét.

LaShawn Merritt. Fotó: thelefty/Shutterstock.com
LaShawn Merritt. Fotó: thelefty/Shutterstock.com

Női: 800 méteres síkfutás, magasugrás

Caster Semenyával kapcsolatban sok kétely felmerült az évek során, amibe inkább nem mennék bele. Egy biztos, ő a 800 méter legnagyobb favoritja, gyakorlatilag komoly ellenfél nélkül kell lefutnia a távot. Szerintem hatalmas meglepetés lenne, ha valaki komolyan megszorongatná őt, netalán elverné. Annyival a mezőny előtt jár (számszerűsítve ez 1-2 másodperc), amit képtelenség behozni. Formája ráadásul kiváló, júliusban futott egyéni csúcsot. A dobogóért nagy harc lehet, én onnan is Melissa Bishoppal foglalkoznék elsősorban, ugyanis a kanadai versenyző nagyon kiegyensúlyozott teljesítményre képes. Tapasztalt versenyző az előfutamok során is meggyőző teljesítményt nyújtott, így reális esélye van egy éremre.

Női magasugrásban érdekes verseny elé nézünk, ugyanis a fő esélyesek hatalmas rutinnal és tapasztalattal rendelkeznek. A spanyol Ruth Beitia az egyik legnagyobb esélyes, ami viszont érdekes nála, hogy hiába a három Európa-bajnoki arany, de a VB-ken eddig még nem sikerült nyerni, és a legutóbbi olimpián is negyedik lett. Nem igazán tudom, hogy a kontinensen kívüli versenyeken miért nem megy neki, de most sem benne látom a győztes kilétét. Lehet elfogult vagyok Blanka Vlasiccsal, mert az egyik kedvenc női atlétám, de igazán megérdemelne egy aranyat az olimpiákról is. Már csak ez hiányzik neki a gyűjteményéből, sérüléssel bajlódott, de a selejtezőben eléggé jól ugrott, így nála szerintem minimális elvárás az érem, de akár kis szerencsével aranyban is lehet gondolkodni. Az amerikai trióra nagyon oda kell majd figyelni (Lowe, Mcpherson, Cunningham), közülük akár ketten is érmet szerezhetnek.

Szombaton nyolcra nőhet a magyar aranyak száma

0
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 19. Elöl Fazekas-Zur Krisztina, mögötte Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Csipes Tamara a nõi kajak négyesek 500 méteres versenyének elõfutama után a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 19-én. A kvartett megnyerte a futamot és bejutott a döntõbe. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az utolsó előtti napon, szombaton véget ér a kajak-kenusok számára az olimpia. Összesen négy számban nem osztották még ki az érmeket. Ebből kettőben szurkolhatunk magyar hajóért, ha minden a papírforma szerint alakul, akkor minimum egy első helyet elhozunk.

Férfi K1 200m: Magyar nélkül

Molnár Péter próbált szerencsét a kajakosok legrövidebb távján, de ebben a brutális mezőnyben nem sikerült döntőbe jutnia. A vb-ezüstérmes Maxime Beaumont és az Eb-címvédő Liam Heath tűnik a legerősebbnek. De odaérhet az aranyra a bombaformában lapátoló spanyol Saul Craviotto és a német Ronald Rauhe is. Nem lehet leírni az éppen, hogy döntőbe kerülő vb-címvédő Mark de Jonge-t sem, aki a surranó pályán, az 1-esen megy majd. Igazából az éremre bárki, az aranyra öt-hat kajakos érhet oda, szóval iszonyatosan kiegyenlített a mezőny.

Liam Heath 1.90 Maxime Beaumont 4.00 Saul Craviotto 5.00 Ronald Rauhe 5.50

Férfi C2 1000m: Kapjátok össze magatokat fiúk! Ez parancs!

Az első döntő melyben magyarokért szurkolhatunk. Vasbányai Henrik és Mikre Róbert világbajnoki címvédőként hozták a kötelezőt és bejutottak a nyolc közé. Nagyjából ennyi pozitívum mondható el, a pályák amiket eveztek finoman szólva sem voltak ütőképesek. Pedig egyértelmű éremesélyesként érkeztek, főleg azok után, hogy több erős párost is eltiltottak az Eb után. Nagy hiba lenne leírni őket, de a mutatott forma alapján nem reális, hogy az aranyban gondolkozzunk, de még a dobogó is necces. A brazilok és a németek nagyon erősek, velük a legjobb formájukban tudnák csak felvenni a harcot. A bronzot kell megcélozniuk, valószínűleg több egység is így tesz majd, Brendelék és Dos Santosék meg meccseljék le az első helyet.

Brazília 2.25 Németország 3.50 Magyarország 5.00 Ukrajna 7.00

Vasbányai Henrik. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vasbányai Henrik.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Női K4 500m: Nincs ellenfelünk!

Amikor láttam Szabó Gabriella és Kozák Danuta győzelmét, akkor már sejteni lehetett, hogy négyesben is topfavoritok leszünk, hiszen ők a K4-es egységünk alappillérei. Danuta utána a gyomorproblémáit kiheverve leiskolázta a mezőnyt egyesben. Innentől végképp nem volt kérdés, a bukiknál is megindult a szorzónk lefelé. Pénteken az előfutamban utána bemutatkozott az egységük, természetesen a legjobb időt lapátolva. Joggal reménykedhetünk, hogy megszerzik a nyolcadik magyar aranyérmet. Kicsattanó formában van Csipes Tamara és Fazekas-Zur Kriszta is. Vannak még jó négyesek a döntőben, például a fehéroroszok vagy a németek, de hát Kozák egyes futamában is látszódott, hogy ez kevés, mert a magyarok bombaformában vannak.

Németország dobogón végez – 1.45

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 19. Elöl Fazekas-Zur Krisztina, mögötte Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Csipes Tamara a nõi kajak négyesek 500 méteres versenyének elõfutama után a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 19-én. A kvartett megnyerte a futamot és bejutott a döntõbe. MTI Fotó: Kovács Tamás
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 19.
Elöl Fazekas-Zur Krisztina, mögötte Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Csipes Tamara a nõi kajak négyesek 500 méteres versenyének elõfutama után a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a Rodrigo de Freitas Lagúnában 2016. augusztus 19-én. A kvartett megnyerte a futamot és bejutott a döntõbe.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Férfi K4 1000m: És vége!

Ezúttal a férfi kajaknégyesek döntőjével zárul az olimpia kajak-kenu programja. Sajnos magyar egység nélkül, Hufnágelék az elődöntőben véreztek el. A németeknek juthat még egy arany, Max Hoffék nagyon jó egységet alkotnak. A csehek köphetnek bele a levesükbe, illetve a portugálokra is érdemes lesz figyelni, ők egy okos versenyzéssel könnyen meglepetést okozhatnak. Ezen a távon a jó erőbeosztás félsiker, az elődöntőben is láthattunk túlvállalt csapatokat, akik végül be sem jutottak a döntőbe. A címvédők egyébként az ausztrálok, akik szintén finalisták, de egy másik négyessel. Ezzel az összeállítással sem esélytelenek, de inkább a bronz lehet reális számukra.

Németország 2.00 Csehország 4.00 Ausztrália 5.00 Szlovákia 5.50

Felérhetnek a csúcsra a szerbek

0
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Hárai Balázs a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország – Görögország mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Utolsó napjához ért a vízilabda torna a riói olimpián. Szombaton négy mérkőzés lesz műsoron, a házigazda brazilok a spanyolokkal meccselnek a hetedik helyért a mieink az ötödik helyért Görögországgal, a bronzért az olaszok és a montenegróiak a döntőben pedig a szerbek és a horvátok mérkőznek meg egymással. Izgalomban nem lesz hiány, de nézzük is ezeket a meccseket pár mondatban.

Brazília – Spanyolország

Ez az a meccs amely nem hiszem, hogy sok sportfogadók foglalkoztat hazánkban. A hetedik hely a tét egy csalódott spanyol és egy hullafáradt brazil válogatott összecsapásán. A brazilok elfogytak ez teljesen nyilvánvaló, ellenünk mintha 11 teljesen fogalmat srác váltogatta volna egymást a vízben, holott ez a brazil csapat tudott nagyon kellemetlen is lenni a torna első fázisában. A spanyolok talán kaphatnának egy fair-play díjat azért mert meg merték nyerni a B csoportot és így bevállalták azt ( ellentétben az utolsó körben elég vitatott módon kikapó horvátok és olaszokkal szemben ), hogy mindjárt a szerbekkel meccselnek az elődöntőbe jutásért. Bevállalták-kikaptak-kiestek és most a hetedik helyért játszanak. Molináék erősebbek mint a brazilok ez nem kérdés, viszont kérdés mennyire érdekli őket ez a hetedik hely, mennyi segítséget kapnak a brazilok a medence partjáról…stb Sportfogadó szempontból nézve felesleges foglalkozni ezzel a meccsel.

Magyarország – Görögország

A brazilok elleni meccstől kicsit féltem, de tévedtem. Benedek Tibor fiai maximálisan odatették magukat és átgázoltak a házigazdán. Erdélyi négy lövésből ugyanennyi gólt lőtt, de a magyar csapatból kilencen is betaláltak Soro kapujába ami bizakodásra ad okot. Nagy Viktor 80%-os védési mutatóját is ki kell emelni, annak ellenére, hogy ehhez a brazil lövők nevetséges kísérletei is hozzájárultak. A görögöktől jobbak vagyunk, ezt nyugodt szívvel merem állítani. Flegkas az előző két meccsén teljesen vakon volt, mérföldekkel elmarad magyar kolégája Nagy Viktor mögött. Afroudakis, Fountoulis és a többiek akiktől a gólokat várják pedig közel sem akkora kaliberek akiket ne lehetne levédekezni egy magyar válogatottnal. Ezt az oddsot szerintem benézték a bukik, ha olyan motiváltan és olyan odaadással játszanak a fiúk mint a brazilok ellen, akkor ez a görög válogatott sem jelenthet gondot és meglesz kis szépségtapaszként az az ötödik hely. Ekkora oddson meg kell próbálni a Benedek csapat sikerét.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 12. Nagy Viktor kapus a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 4. fordulójában játszott Magyarország - Japán mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 12-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 12.
Nagy Viktor kapus a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 4. fordulójában játszott Magyarország – Japán mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 12-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Montenegró – Olaszország

Mindkét válogatott elégedett lehet azzal hogy éremért játszik ezen a tornán, ugyanis semmien extrát nem láthattunk sem egyik sem a másik féltől. Az olaszok még fel sem ébredtek az elődöntőben máris 6:0-ra égtek a szerbek ellen, 5 perccel a vége előtt 9:3 volt Filipovicséknak, onnan sikerült némileg kozmetikázni és 10:8-as zakóval lezárni a meccset. Mondom ezt azért, hogy tisztán lássunk, egy percig nem voltak meccsben az elődöntőben. Tempesti a görögök szemét kivédte a negyeddöntőben, a szerbek ellen pedig gyorsan le is cserélték mert a labdával nem találkozott. A montik az olaszokhoz hasonlóan beragadtak és 0:3-al kezdték az elődöntőt, de ők 4:4-nél már utól is érték a horvátokat, de a végére mégis elfogytak. A két Brguljan, Ivovic, Janovic vezette montikat alapjáraton erősebb csapatnak tartom mint ezt az átalakulóban lévő olasz gárdát, de nem tudom nyugodt szívvel ajánlani a sikerüket. Kemény, piszkos, szoros meccs lesz, legokosabb nem fogadni erre a meccsre.

Szerbia – Horvátország

Vicces sport ez a vízilabda. A szerbek játszadoztak az egész világgal, alig jutottak tovább, kikaptak a braziloktól, 5:2-re elengedték a japánokat és még sorolhatnám. Aztán jött az egyenes kieséses szakasz és nem volt kérdés sem a spanyolok, sem az olaszok ellen. Branislav Mitrovic lehúzta a redőnyt, Prlainovic duplája kiegészülve Nikic, Pijetlovic, Filipovic és Stefan Mitrovic góljával pedig azt jelentette, hogy az elődöntő a második negyed közepén 6:0-ás állásnál gyakorlatilag el is dőlt. Savic mester ennek köszönhetően tudta pihentetni húzóembereit, a szerb csapatban mindenki játéklehetőséget kapott. A horvátokban van egy kis félsz, ami abból is látszik, hogy képesek voltak leadni a franciáknak (!!!!!) a meccset, nehogy véletlenül megnyerjék a csoportjukat és a 8 között meccseljenek a szerbekkel. Fociban van ekkora meglepetés, kézilabdában és kosárlabdában is talán…., de vízilabdában nincs. A francia szintű csapatoktól az olyan TOP csapatok mint a horvát-szerb-magyar-montenegrói vagy olasz 5-6 góllal jobbak és ebből 2-3 akkor is kijön a vízben ha az esélyes csapat piszkosul rossz, az esélytelen pedig piszkosul jó napot fog ki. A horvátok hátránya, hogy kapus poszton gyengébbek, sőt mondhatom lényegesen gyengébbek mint a szerbek. Ezen kívül pedig ami döntő fontosságú lehet, az az hogy a szerbeknek hosszabb a padja. A horvátoknak megvan az az 5-6 játékosa aki rendre eldönti a meccseket így fáradtabban, a lehetőségeik is korlátoltak és úgy gondolom, hogy ezen a meccsen sem tudják megverni Filipovicsékat. A szerbekre kínált odds 1,40 körül mozog. Szerintem tuti, de egy olimpiai döntőben kérdés megéri-e ennyiért a győztes kilétére fogadni? Ezt mindenki döntse el maga és fogadjon a bet365 irodánál.

Előrehozott döntő

0
Pau Gasol. Fotó: efecreata mediagroup/Shutterstock.com

Elérkeztünk az elődöntőkhöz az olimpián, ahol az USA a nagy rivális Spanyolokkal csap össze, míg egy kicsivel könnyebb elődöntőben Szerbia – Ausztrália derbit rendeznek. Izgalmas meccsekre van kilátás. 

Az igazi döntő

Szerintem sokan a torna előtt spanyol – amerikai döntőt vártak, teljes joggal. Azonban a spanyolok a vártnál gyengébben kezdték a tornát és kicsit nehezen kapták el a fonalat. Gyakorlatilag a két leggyengébb ellenfelük ellen kaptak ki és ott játszottak a leggyengébben. Argentína és Litvánia ellen gálázták, aztán jött a franciák elleni negyeddöntő és a gála folytatódott. Mirotic extrát hozott és Parkerék nem bírták velük felvenni a verseny. A meccs gyorsan eldőlt, azt is lehetne gondolni ezek alapján, hogy a spanyolok USA-t is verni fogják. Azonban a vezér Pau Gasol vádli sérüléssel bajlódik, most még egyelőre bizonytalan a játéka, de szerintem mindenféleképpen összetákolják őt erre a meccsre. Ha ő nincs, akkor azért nem olyan acélos ez a spanyol csapat. Persze periméteren továbbra is nagyon erősek, de kérdéses, hogy Mirotic megint képes-e ilyen extrára. Ő fantasztikusan játszott a franciák ellen, sokszor rajta múlt, hogy ilyen sima a találkozó. Kicsit azért túlzónak érzem a spanyolok oddsát (9.00), mert azért ez amerikai csapat nem olyan erős, mint négy évvel ezelőtt. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy verhetőek az amcsik, de ehhez ugyanazt vagy még jobb teljesítményt kell hozni a hispánoknak, mint az elmúlt meccsen.

Amerika a csoportmeccsek során nem volt túl acélos. Először Ausztrália ellen szenvedtek, nem nagyon tudtak mit kezdeni a szervezett védekezéssel, illetve a kiváló támadójátékkal. Utána Szerbia ellen sem ment. Egészen parádésan támadtak a déli szomszédaink, és csak nüanszokon múlott a sikerük. Mindkét meccsen főleg a parádés egyéni teljesítményeknek köszönhették a sikert az amerikaiak. Carmelo Anthony nagyon elemében volt a csoportmeccsek során. Az ő rutinja sokszor aranyat ért. Franciák ellen sem ment úgy a szekér, azonban a fáradt Argentinok ellen már sima győzelmet arattak a negyedöntőben. Elején még tartani tudták USA hengerét, aztán mikor magasabb fokozatba kapcsoltak Duranték, onnantól nem volt megállás. Legnagyobb hibája az amcsiknak, hogy kevés a csapatjáték és sok az egy-egyezés. Próbálnak egyéni megoldásokból megélni, ami szerintem nem jó opció. Egy jó védekezéssel és egységes játékkal lehet őket limitálni. Véleményem szerint erre képesek is a spanyolok, ezért egy szorosabb meccsre számítok. Emiatt érezném jónak a spanyolt hendikepet erre a találkozóra, de ehhez szükségük lesz Pau Gasolra is.

Kevin Durant. Fotó: Maximilian0325/Wikipédia
Kevin Durant. Fotó: Maximilian0325/Wikipédia

Ajándék döntő

Lássuk be, ez bizony ajándék döntő lehet valamelyik csapatnak. Ausztrália és Szerbia ugyanis a könnyebbik ágra került, így valamelyikük jó eséllyel szerez egy ezüstérmet ezen az olimpián. Ausztrália sok embert meglepett, hiszen az egyik legjobb formában lévő csapat a tornán. Védekezésükkel teljesen megfojtották a szerbeket is, Dellavedova és Mills nagyon jól játszik. Utóbbi a Litvánok ellen is sziporkázott, mikor eldobta a triplákat, már lehetett tudni, hogy be fog menni. Periméteren teljesen szétesett a litván csapat és a palánk alatt sem tudtak mit kezdeni az ausztrálokkal. Olyan lehengerlő volt az ausztrálok játéka, hogy öröm volt nézni. Az egyik legjobban összerakott csapat az övék, nincsenek szupersztárok, hajtós és jól védekező gárda az övék. Szinte minden ellenfélnek nagyon nehéz dolguk van velük. A szerbek is meg fognak ellenük szenvedni.

Teodosicékat nem igazán tudom hova tenni, mert lehet azt mondani, hogy pont a minimumot hozták és okosan taktikáztak, hogy elkerüljék a nehezebb ágat, de lássuk be, ebbe a szerb csapatba azért sokkal több nincs. Megkapták egy hektikusan játszó horvát csapatot, akik ellen jó párszor szenvedtek, és én továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy ha annyira erősek lett volna, akkor ennyi erővel másodikok is lehettek volna a csoportban és ugyanúgy elkerülték volna USA ágát. A horvátoknak is volt reális esélye a szerbek ellen, amikor odatették magukat védekezésben, ekkor limitálták is Raduljicáékat, de ezt nem sokáig bírták. Ausztrália viszont ezt végig bírja, ami nagyon nem ízlik a szerbeknek. Szerintem Ausztrália döntőt fog játszani, viszont ekkora oddson nem érdemes rájuk fogadni.

Márton Anita élménybeszámolót tartott Szegeden

0
Márton Anita a riói nyári olimpia nõi súlylökés versenyszámának eredményhirdetésén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hazaérkezett az olimpiáról Márton Anita, aki bronzérmet nyert súlylökésben Rio de Janeiróban. Szegeden hatalmas tapsvihar és rengeteg gratuláció közepette fogadták Anitát, aki élménybeszámolót is tartott.

Ez nem pályája csúcsa

A delmagyar.hu beszámolója szerint Márton Anita azzal kezdte, hogy bár ez is nagy siker, de többre vágyik. “Meghatározó siker ez, de remélem, nem ez a karrierem csúcsa” – mondta a Szegeden élő bronzérmesünk, aki ott is készült fel az olimpiára. “Rióban egy katonai támaszponton alakítottak ki egy teljesen felszerelt dobókört, ahol maximálisan elégedettek voltunk. Maga a versenypálya messze volt a szállástól, de megérte az utazás, nagy élmény volt” – mesélte Anita.

Edzője is megszólalt, aki egy fontos momentumot emelt ki. “A selejtező előtti edzésen az utolsó próbálkozásnál rászóltam, hogy most már adjon bele többet, különben a finálé sem lesz meg. Erre azért volt szükség, mert elég egy-két rossz mozdulat vagy túlságosan spórolós erőkifejtés, és esős és csúszós pályán már a belépőszint sem biztos” – mondta Eperjesi László. Tanítványa hozzátette, hogy a döntőben már nyugodtabb volt, mert a selejtező eredményeiből látta, kevés rivális lehet rá veszélyes.

Beszélt a jövőjéről is, melyből kiderül, hogy látni fogjuk még olimpián. “Azt mondják, a dobószámokban 27 és 31 év között lehet csúcsteljesítményt hozni. Előbbi jelenleg az életkorom, utóbbi pedig a tokiói olimpia ideje alatt lesz, így maradtak még komoly olimpiai célok és álmok” – mondta jövőjéről, majd egy nagyon fontos dolgot is elmondott, mely kapcsán külön kérte a délmagyar szerkesztőjét, hogy írja le. “Egy sportoló nem a pénzért versenyez, a pénz csak egy élet munkájának elismerése” – fejtette ki véleményét a motivációról Márton Anita. Ezúton gratulálunk a bronzéremhez, nagyszerű teljesítmény!

CSATLAKOZZ

45,711RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
121FeliratkozóFeliratkozás