Lõrincz Viktor a német Denis Maksymilian Kudla elleni bronzmérkõzésen a férfi kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a Rio de Janeiró-i nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 15-én. Lõrincz Viktor kikapott, így az ötödik helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Tamás

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) a Magyar Olimpia Bizottsággal (MOB) egyeztetve jelzi aggályait a nemzetközi szövetség (UWW) vezetésének és megvizsgálja az esetleges jogorvoslati lehetőséget a Lőrincz Viktort sújtó bíráskodás miatt.

“A bronzéremért vívott mérkőzés a versenyzők részéről szabályos, kemény küzdelem volt. Viktor kiválóan, kezdeményező szellemben és okosan birkózott, mindent megtett a bronzérem elnyeréséért. Ugyanakkor a mérkőzésvezetők sajátos döntései miatt vitatható végeredmény született” – olvasható a magyar szövetség keddi közleményében a kötöttfogásúak 85 kilós súlycsoportjának hétfői küzdelmeivel kapcsolatban.

Óvni nem lehet

Az UWW hatályos szabályzata szerint óvás nem létezik, a szőnyegen kihirdetett eredmény semmiféle módon nem változtatható meg.

“Ennek ellenére a Magyar Birkózó Szövetség a MOB-bal egyeztetve jelzi aggályait az UWW vezetése felé, és megvizsgálja az esetleges egyéb jogorvoslatok lehetőségét. Az MBSZ teljes mellszélességgel kiáll Lőrincz Viktor mellett, akit a hazai birkózótársadalom az olimpia hőseként, s egyben érmeseként tisztel” – szögezi le az MBSZ.

Lőrincz 3-2-re vezetett a német Denis Kudla ellen, amikor fél perccel a meccs vége előtt a bíró – érthetetlen okból – megintette a magyar versenyzőt 3-3-ra alakítva az állást, s mivel így az ellenfél szerezte az utolsó pontot, ő nyerte a helyosztót, Lőrincz pedig ötödik lett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ