Budapest, 2016. július 30. A Rióba utazó legnagyobb létszámú magyar csapat tagjai indulás elõtt Budapesten, a Liszt Ferenc-repülõtéren 2016. július 30-án. MTI Fotó: Marjai János

Több mint 70 olimpikon utazott el Rio de Janeiróba szombaton reggel! A most utazó küldöttség összetétele a következő: 2-2 ökölvívó, szörföző és vívó, 3-3 asztaliteniszező, evezős és vitorlázó, 8 sportlövő, illetve a két 13 fős vízilabdacsapat és 33 úszó. Természetesen a sportolókkal tartottak edzőik is, tehát egy igazán népes különítmény vette célba Brazíliát.

Gyurta: Bármi megtörténhet

Néhány napja Gyurta Dani azt nyilatkozta, világrekord kell majd a címvédéshez. Az indulás előtti pillanatokban elmondta, hogy felkészülése a tervek szerint alakult. “Nagy izgalommal indulok a negyedik olimpiámra. A tervezett munkát elvégeztem és csak úgy, mint az előző 3 alkalommal, elsődleges cél, hogy a  200 méter döntőjében ott legyek. Ha ez megvan, utána bármi megtörténhet” – fejtette ki véleményét London olimpiai bajnoka a nob.hu-nak nyilatkozva. Testvére, Gyurta Gergely izgatottan várja a versenyzést. “Santosban világkupán már versenyeztem, még 2012-ben, de Rio új lesz nekem. Titkon azt remélem, hogy 400 vegyesen bejutok a döntőbe és majd elmondhatom, hogy a világ legjobb nyolc versenyzője között vagyok” – mondta.

Elutaztak a vízilabda-válogatottak is

A most utazó különítmény nagy részét a vízilabdások tették ki, az úszók mellett. Benedek Tibor szövetségi kapitány gyors jóslásba is bocsátkozott. “Tartom, amit korábban mondtam: éremért utazunk Rióba. A felkészülésünk jól sikerült, bízom a csapatban, bízom ezekben a fiúkban. Kint még lesz néhány napunk az utolsó simításokat elvégezni, aztán kezdődhet az olimpia” – vélekedett a kapitány. Peking olimpiai bajnokai is megszólaltak. Kis Gábor örömmel tért vissza a válogatottba, mert az ötkarikás játékoknak mindig van egy igazán egyedi hangulata, és szeretné átélni újra a győzelmet, mint anno Pekingben. Varga Dániel is az olimpiai bajnoki címről beszélt. “Nem címvédőként utazunk, amire elég rég volt példa, de természetesen azért harcolunk majd, hogy visszahódítsuk a címet. Tudjuk, kik a legnagyobb riválisok, noha egy olimpián senkit sem szabad leírni. Fontos persze a szerbek elleni nyitómeccs, de alakuljon bárhogy, messzemenő következtetéseket biztosan nem lehet majd levonni, hiszen úgy is minden az utolsó három mérkőzésen dől el. Addigra kell százszázalékos állapotba kerülni”.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ