Mohamed Aida (b) és a kolumbiai Saskia Loretta van Erven Garcia asszója. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mohamed Aida bejutott a legjobb 16 közé a riói olimpia szerdai női tőrversenyében, míg Knapek Edina kiesett.

Mohamed a kolumbiai Saskia Loretta van Erven Garciával vívott első pástra lépése alkalmával, és szoros asszóban 15-12-re győzött. Knapeknek erősebb ellenfél jutott a kínai Liu Jong-si személyében, akitől 15-9-re kapott ki.

A hatodik olimpiáján szereplő Mohamed megküzdött a továbbjutásért, az első két tust ugyan ő adta, de aztán gyorsan 5-3-as hátrányba került. 6-6-nál egyenlített, onnantól pedig végig nála volt az előny, de néha csak egytusnyi, amiből a végére három lett.

“Ez a lány igazából egy kicsit francia” – nyilatkozott az MTI-nek. “Velük készül, hasonló távolságból vív. A mester mondott mindenféle akciót, de én csak egyre fókuszáltam, éppen arra, hogy fókuszáljak. Éreztem, hogy azért még nem annyira vagyok itt fejben. Meg az olimpiai láz. Mondják, hogy ez a hatodik olimpiám, de ugyanaz a rosszullét, ugyanaz az émelygés előtte. Ez jó is a maga nemében, de ezt most le kellett küzdenem.”

Mohamed a nyolcaddöntőben a világranglistán második orosz Inna Gyeriglazovával mérkőzik.

Knapek Edina kiesett

Knapek az asszója elején háromtusos hátrányba került, s bár onnantól egészen a végéig egyenrangú ellenfele volt a kínai vívónak, két találatnál közelebb nem tudott férkőzni. Igyekezett kezdeményező lenni, amikor már nagyon kellettek a tusok, de Liu többször jó ütemben szúrt bele a támadásába egylámpás találatot elérve.

“Tudtam, hogy nehéz lesz, nem örültem, hogy így alakult a sorsolás, de azért bíztam benne, hogy ennél jobban vívok majd” – mondta könnyezve Knapek az MTI-nek, miközben már Mohamed Aida következő asszójára várt a lelátón. “Nem értem, mi történt, egyszerűen leblokkolt a lábam. A kezem jól ment előre, de nem találtam a távolságot. Jól melegítettem be, nem stresszeltem, nem voltam ideges előtte. Talán jobb lett volna, ha az vagyok”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ