Az antennafrizura, a boxer fazonú úszónadrág és a nemzeti zászlók színeire festett körmök mellett számos új divatirányzat lett népszerű a riói olimpián.

Miközben a világ nagy része az eredményekre figyel, az sem mindegy, mit vesznek fel és milyen divat szerint öltözködnek a sportolók. Az olimpiai trendek bemutatója már a megnyitón elkezdődött, s az elegánstól a tréningruháig sokféle megoldást lehet látni a világ minden részéről.

Az egyik legmeglepőbb frizurával a zimbabwei női labdarúgó-válogatott 29 éves játékosa, Marjory Nyaumwe rukkolt elő. A rasztaszerű hajfonatok szinte minden irányba, antennaszerűen “állnak ki” a fejéből. Az interneten hamar népszerűek lettek a róla készült képek, s az is előfordult, hogy az ellenfél játékosai megfogták a haját. Néhányan arra számítottak, hogy a hajfonatok viszonylag nehezek, miközben könnyűek.

Örök sláger a körömfestés, az amerikai úszók zöme piros-fehér-kék lakozással indul. Priscilla Frederick magasugró (Antigua és Barbuda) pedig nemcsak a zászlót, hanem az olimpiai ötkarikát is a körmeire festette.

Úgynevezett flip-flop papucsot szinte minden sarkon lehet kapni Rióban, az olimpiai faluban is majdnem mindenki ebben közlekedik, és nyilván sokat hazavisznek majd emlékbe. Világszerte egyébként 218 millió darab flip-flop papucsot adnak el évente.

Az úszóknál a klasszikus úszónadrág helyett már a hosszabbított, boxer fazonú “Jammers” hódít. Sok magyar úszó is ebben versenyez.

A tetoválások a fiataloknak már egyáltalán nem jelentenek különlegességet, ez a sportolóknál is így van. Azoknál, akik mégis tetováltatnak, az olimpiai ötkarika a legkedveltebb motívum.

Vallási okokból is megjelentek újszerű öltözködési megoldások.  Az egyiptomi strandröplabdázó duó, Nada Meavad és Doaa Elgobasi  például egy teljes testet eltakaró türkiz és fekete ruhában játszott, az öltözékükbe még egy hidzsábot, hagyományos muzulmán női fejkendőt is integráltak. A szervezők szerint egyébként a versenyző maga döntheti el, hogy milyen ruhában akar indulni. A nemzetközi sportági szövetség 2012-ben törölte el azt a szabályt, mely szerint csak szűk bikiniben lehet strandröplabdázni.

A múlt pénteki megnyitón az Ipanemai lány című sláger alatt végigvonuló brazil szupermodell, Gisele Bündchen volt a legemlékezetesebb divatjelenség, főleg mivel utoljára láthatták a kifutón.

Végig attól rettegtem, mi lesz, ha itt elesek?” – vallotta be az ünnepség után Bündchen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ