Márton Anita meglephet minket és a mezőnyt is

0
73

Az egyik legjobban várt számban, atlétikában is megkezdődnek a küzdelmek. Az első napon a női döntők dominálnak főleg, hiszen két számban hirdetnek győztest, míg a hétpróbában túl lesznek az első napon a hölgyek. 

Női hétpróba

Aranyért jöttek a britek, efelől kétségem sincsen. A hétpróbás hölgyek között véleményem szerint csak egy kanadai hölgy húzhatja ketté a számításaikat. Jessica Ennis-Hill a szám legendája és az egyik legnagyobb favoritja. Ő az olimpia és világbajnoki címvédő. Dominálta az elmúlt éveket, de mégis akkor miért nem beszélhetünk arról, hogy egyértelmű esélyes lenne? A fedett pályás szezonban Achilles-ín sérülést szenvedett, ami miatt a felkészülése sem ment úgy. Egy ilyen sérülés pont az általa dominált számokban (100 gát illetve 200 méter) vetheti vissza, ami egy aranyérembe kerülhet. Májusban próbálta ki magát először versenykörülmények között, de messze volt a csúcsformától. Ő is azt nyilatkozta, hogy nincs még minden rendben, de akkor bizakodó volt. Felkészülése egyáltalán nem haladt úgy ahogyan eltervezte, ezért véleményem szerint óvatosan kell bánni a tétekkel, ha rá akarunk fogadni. Hiába mondta egy-két hete, hogy felkészült és jól érzi magát, szerintem azért egy ilyen sérülés komoly kihatással lehet egy olimpiai szereplésre.

A kanadai hölgy akit fentebb említett nem más, mint Brianne Theisen-Eaton, aki az idei legjobb eredménnyel rendelkezik és a fedett pályás világbajnok. Az elmúlt időszakban rendre második volt a szabadtéri VB-ken, most viszont lehet eljött az ő ideje. Idei évet dominálta, szinte minden versenyen jól szerepelt. Szerintem nála a dobogó egyértelmű, de 3.50-ért lehet érdemes elgondolkozni a győzelmén. Tavaly még nem fordult volna meg ilyen a fejemben, de Ennis sérülése, illetve Theisen-Eaton megtanult nyerni (eddig szinte csak az ezüstöket gyűjtötte), ez jót tett az önbizalmának is, így átszakadt nála egy gát. A britek másik éremesélyese Katarina Johnson-Thompson is sérüléssel küzdött, de úgy néz ki, hogy ő is rendbe jött. Nálam ő egy kicsit sötét ló, így inkább a magyarokkal foglalkoznék. Krizsán Xénia és Zsivóczky-Farkas Györgyi személyében két magyar is lesz ebben a számban. Xénia a jövőt jelenti, neki ez az első olimpiája, így én tisztes helytállást várok tőle. Fokozatosan fejlődik évről-évre, ami jó előjel lehet a magyar atlétika számára. Györgyi már komolyabb ambíciókkal indul, hiszen célkitűzés a pontszerző hely, ami ilyen erős mezőnyben eléggé komoly kihívás lehet. Hajrá lányok!

Brianne Theisen-Eaton nyer – 3.50

Női 10000 méter

Azon ugye nem lepődünk meg, hogy afrikai siker várható ebben a döntőben, az etiópok pedig szeretnék behúzni az első helyet, amire minden esélyük megvan. Náluk indul a legnagyobb favorit Almaz Ayana, illetve kihívója Tirunesh Dibaba. Jó eséllyel ez a döntő kétopciós, mivel a többiek időben és teljesítményben sem közelítik meg ezt a két sportolót. Cheruiyot ugyan a világbajnoki címvédő, de szerintem a kenyai más szintet képvisel. Ayana dominált az elmúlt évben 5000-en és 10000-en, míg Dibaba a szám egyik legendája. Elmúlt két olimpiát nyerte, de már közel sincsen olyan formában, mint 3-4 éve. Rutinjával pótolhatja ezt a hiányosságát, de lehet ez is kevés lesz Ayana ellen. Dobogó szempontjából a kenyai Aprotra lesz még érdemes figyelni (1.75).

Aprot dobogós – 1.75

Női súlylökés

Rögtön egy éremesély az első napon. Márton Anita révén joggal bizakodhatunk egy jó szereplésben. A döntőbe jutás szinte kötelező tőle és ott pedig meglepetést is okozhat. A 27 éves magyar versenyző idén második lett a fedett pályás VB-n, illetve az amszterdami EB-n. A VB-s teljesítménye a jóval nagyobb, hiszen maga mögé kényszerített a szám legnagyobb favoritját, az új-zélandi Valerie Adamst. Anita kiváló versenyzőtípus, a döntőkben rendre remekel és stabil teljesítményre képes. Realitás a pontszerző hely, de véleményem szerint a dobogójában (5.50-ért) lehet érték, pláne mert bárki hibázhat. Beszéljünk egy kicsit a többi esélyesről is. Valerie Adams mint említettem a legnagyobb favorit, ő a címvédő és egy kiváló versenyző. Azonban itt sem lehet egyértelmű esélyesről beszélni, ugyanis a kínai Lijiao Gong rendelkezik az idei legjobb idővel, viszont nála érdemes megemlíteni, hogy hiába a nagy dobások szezon közben, ezek a rangos versenyeken elmaradnak és ezért nem nyert még komolyabb címet, “csak” az érmeket gyűjti. A német Christina Schwanitzra viszont oda kell figyelni, mert az elmúlt években került kiváló formába. EB és VB győztes, bármikor képes 20 méter feletti teljesítményre (győztesnek ilyen dobásra lesz szüksége), és dominálta az elmúlt 1,5 évet. Az amerikaiaktól érdemes még figyelni Michelle Carterre, aki Anitával harcolhat majd az éremért reményeink szerint.

Márton Anita dobogós – 5.50

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ