Márton Anita a riói nyári olimpia nõi súlylökés versenyszámának eredményhirdetésén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hazaérkezett az olimpiáról Márton Anita, aki bronzérmet nyert súlylökésben Rio de Janeiróban. Szegeden hatalmas tapsvihar és rengeteg gratuláció közepette fogadták Anitát, aki élménybeszámolót is tartott.

Ez nem pályája csúcsa

A delmagyar.hu beszámolója szerint Márton Anita azzal kezdte, hogy bár ez is nagy siker, de többre vágyik. “Meghatározó siker ez, de remélem, nem ez a karrierem csúcsa” – mondta a Szegeden élő bronzérmesünk, aki ott is készült fel az olimpiára. “Rióban egy katonai támaszponton alakítottak ki egy teljesen felszerelt dobókört, ahol maximálisan elégedettek voltunk. Maga a versenypálya messze volt a szállástól, de megérte az utazás, nagy élmény volt” – mesélte Anita.

Edzője is megszólalt, aki egy fontos momentumot emelt ki. “A selejtező előtti edzésen az utolsó próbálkozásnál rászóltam, hogy most már adjon bele többet, különben a finálé sem lesz meg. Erre azért volt szükség, mert elég egy-két rossz mozdulat vagy túlságosan spórolós erőkifejtés, és esős és csúszós pályán már a belépőszint sem biztos” – mondta Eperjesi László. Tanítványa hozzátette, hogy a döntőben már nyugodtabb volt, mert a selejtező eredményeiből látta, kevés rivális lehet rá veszélyes.

Beszélt a jövőjéről is, melyből kiderül, hogy látni fogjuk még olimpián. “Azt mondják, a dobószámokban 27 és 31 év között lehet csúcsteljesítményt hozni. Előbbi jelenleg az életkorom, utóbbi pedig a tokiói olimpia ideje alatt lesz, így maradtak még komoly olimpiai célok és álmok” – mondta jövőjéről, majd egy nagyon fontos dolgot is elmondott, mely kapcsán külön kérte a délmagyar szerkesztőjét, hogy írja le. “Egy sportoló nem a pénzért versenyez, a pénz csak egy élet munkájának elismerése” – fejtette ki véleményét a motivációról Márton Anita. Ezúton gratulálunk a bronzéremhez, nagyszerű teljesítmény!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ