Kozma Dominik a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának elõfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kozma Dominik a 12. idővel bejutott az elődöntőbe a 200 méter gyors vasárnapi előfutamaiból a riói olimpián, míg a szám másik magyar indulója, Bernek Péter 37. lett.

Az MTK 25 éves versenyzője futamában végig együtt haladt az élbollyal, s bár a végére kicsit elfáradt, 1:46.68 perces idejével így is negyedikként csapott a célba.

“Kicsit elrontottam a végét, egy fél másodperc még biztosan volt benne, de így is a legjobbamat úsztam. Annyira belassult ritmusban úsztam, hogy egy picit még bele is ragadtam. Reméljük, hogy este ezen még tudok gyorsítani. Egész jól éreztem magam a vízben, meglátjuk, hogy mit tudok még. Most még lesz egy 100 gyors a váltóval első emberként, amivel levezetek” – nyilatkozta Kozma.

A 400 méteren a számára csalódást jelentő 21. helyen végzett Bernek ezúttal sem tudott javítani: a BVSC 24 esztendős úszója  1:49.73 perccel több mint 2.5 másodperccel elmaradt a továbbjutáshoz szükséges időtől.

Bernek Péter rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának elõfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
Bernek Péter rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának elõfutamában.
MTI Fotó: Kovács Tamás

“Meg kell találni az okot, hogy miért nem sikerült, nem lehetett érezni az edzésen. A tegnapit nem boncolgattuk, megpróbáltunk túllépni rajta. Most van két nap a váltóig, meg kell próbálni valahogyan összeszedni magamat. Nem technikai problémáim vannak, egyszerűen az izmaim nem bírják” – mondta Bernek.

Az elődöntőt – Kozma részvételével – magyar idő szerint hétfő hajnali 3.08-tól rendezik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ