Kozma Dominik nem jutott döntőbe 200 méter gyorson

0
21

Kozma Dominik a 200 méter gyors vasárnapi elődöntőjében a 15. időt érte el a riói olimpián, így nem jutott a szám nyolcas fináléjába.

Az MTK 25 éves versenyzője futamában hetedikként csapott célba, 1:47.53 perces ideje pedig majdnem egy másodperccel rosszabb, mint amit az előfutamban úszott. Igaz, fináléba azzal sem jutott volna.

“Nem volt jó úszás, de két hete volt egy húzódásom, ami miatt nem dolgoztam lábra, hátha kipihenem. Mostanáig azt hittem, sikerült. A két mai úszás után éreztem, hogy fáj. Amikor beugrottam, az egyenes lábtempónál tudtam, hogy nem jó” – mondta Kozma.

Ebben a számban Bernek Péter 37. lett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ