Kõvágó Zoltán. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Gyönyörűen kezdődött az atlétika számunkra, köszönhetően Márton Anitának, aki a súlylökőknél szerzett egy bravúr bronzérmet. Valami hasonlóra készül Kővágó Zoltán is a diszkoszvetőknél. Lássuk a szombati program néhány versenyszámának esélyeseit. 

Férfi diszkoszvetés: Az érem sem elképzelhetetlen

Nem annyira meglepő módon, a férfi diszkoszvetők selejtezőjében akadt egy-két igen komoly negatív meglepetés. Korán búcsúzott Riótól például a címvédő Robert Harting, akitől ez még úgyis kellemetlen, hogy sérüléssel bajlódott. Elvérzett továbbá Fedric Dacres is, akit az éremre titkos esélyesként tartottak számon. Ott lesz viszont az athéni ezüstérmesünk, Kővágó Zoltán, aki kilencedikként, 63.34-gyel került be a döntőbe. Nem egy nagy eredmény, de dobószámokban délelőtt különösen ne várjunk jó eredményeket, ez csak és kizárólag a túlélésről szól. A magyar diszkoszvető kifejezetten jó szájízzel érkezhetett a harmadik olimpiájára, ugyanis július közepén a Gyulai Memorialon végre elsült a keze és egy 67 méter fölé repített diszkosszal feljött a ranglista 10. helyére. Nagyon kellett egy ilyen önbizalom növelő dobás, az év első felében ugyanis nem jöttek neki annyira az eredmények. Ha éremben gondolkozik – márpedig abban -, akkor ennek minimum megismétlésére lesz szükség, de a legjobb lenne, ha rátudna tenni egy lapáttal. Az aranyra a lengyel Piotr Malachowski és Christoph Harting pályáznak a legjobb eséllyel, ők már a selejtezőben is erőt demonstráltak. A bronzra viszont nagyon sokak foga fáj, és legalább négy-öt diszkoszvetőnek reális esélye van odaérni. Ha az idei ranglistát nézzük, akkor Philip Milanovnak van a legjobb sansza, akinek egyébként elég nagy mázlija volt a selejtezőben, az utolsó helyen csusszant be. Bízzunk benne, hogy elsül ismét Kővágó keze és dobogóra állhat, nem kis bravúr lenne 12 év elteltével ismét olimpiai érmet nyerni.

Kővágó Zoltán 21.00 Piotr Malachowski 1.50 Christoph Harting 7.50  Lukas Weisshaidinger 7.50

Kõvágó Zoltán. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Kõvágó Zoltán.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Férfi 10000 méter: Mo Farah verhetetlen

A lányok ugyanezen a távon a nyitónapon alaposan kitettek magukért, minden idők egyik legbrutálisabb versenyét futották, amely egy óriási világrekordot is hozott. A férfiknál nem valószínű, hogy megdől Kenenisa Bekele 2005-ös rekordja, bár a lányoknál Almaz Ayana is egy több, mint 20 éve fennálló csúcsot adott át a múltnak. Az arany sorsa sem nagyon kérdés, London kétszeres bajnokával, a címvédő Mo Farah-val nem igazán tudnak mit kezdeni, immáron jó négy-öt éve. Hihetetlen jó az állóképessége – maratont/félmaratont is szokott futni -, de ami verhetetlenné teszi, az a végsebessége. Neki mindig van még egy plusz fokozata az utolsó körre, általában csak az a kérdés, hogy mikor indul el és hagyja faképnél a többieket. Csak összefogással lehetne őt legyőzni, de általában a kenyaiak, etiópok csak magukért futnak, ami természetesen érhető, mindenki szeretne egy olimpiai érmet, beáldozni nem fogja magát. Legnagyobb kihívója talán Geoffrey Kipsang Kamworor, aki tavaly a pekingi világbajnokságon jól tartotta magát, de aztán végül neki is meg kellett elégednie az ezüsttel. A hit is kevés egy-két futónál, ilyen szempontból Yigrem Demelash az ellenpélda, aki először tesz majd kísérletet Farah legyőzésére – valószínűleg ő sem jár sikerrel.

Mo Farah nyer – 1.25

Női 100 méter: 68 év után újra holland nyakába kerülhet az arany

Ez az a szám, amire az elődöntők előtt nem szívesen fogad az ember. A legnagyobb sztárok mindig próbálnak spórolni az erejükkel, az elődöntőkben teszik oda először igazán magukat. Egyelőre, ami biztos, hogy a két topfavorit, a címvédő Shelly-Ann Fraser Pryce és az első olimpiai aranyérmére hajtó Dafne Schippers egyaránt magabiztosan jutott tovább. Különösen előbbi volt meggyőző, egy szemre elég laza futással jött be 11 mp alá, egyedül a mezőnyben. A döntő előtt már az elődöntőben össze mérhetik tudásukat, ugyanis egy futamba kerültek. Az olimpia előtt a hollandot, most a jamaicait mondanám, de jobb képet róluk az elődöntő után kapunk.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ