Justin Gatlin. Fotó: Ira Bostic / Shutterstock.com

A korábban doppingvétség miatt eltiltott amerikai atléta, Justin Gatlin úgy véli: joga van ahhoz, hogy induljon a riói olimpián.

Keményen dolgoztam, egészen lentről indultam, ahol nem volt semmim” – nyilatkozott a hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt egyik nagy riválisának tartott, 34 éves sprinter az AP amerikai hírügynökségnek. – Keményen megdolgoztam azért, hogy visszatérhessek oda, ahol most vagyok.

Gatlin nem érti, sokan miért ellenzik a részvételét.

A rendszer működött. Az embereknek abba kellene végre hagyniuk, hogy bíróként, hóhérként ítélkezzenek, s csak hagyniuk kellene, hogy a rendszer tegye a dolgát.” – fogalmazott az atléta, aki korábban megbukott a doppingellenőrzésen, ráadásul kétszer is, másodjára pedig nyolc éves eltiltást kapott, amit csak azért enyhítettek végül négyéves büntetésre, mert együttműködött a szervezett doppingolás elleni nyomozásban. A 100 méteres világcsúcsát ezzel együtt elvették tőle, a 2004-es athéni olimpiai aranyát azonban megtarthatta.

Visszatérése után Gatlin 2013-ban és 2015-ben is ezüstérmes lett 100-on a vb-n, utóbbi versenyen 200-on is másodikként ért célba Bolt mögött. A 2012-es londoni játékokon bronzérmes volt a klasszikus sprinttávon.

A büntetésemet letöltöttem, már továbbléptem.” – jelentette ki Gatlin, aki helyi idő szerint vasárnap csaphat majd össze Bolttal a 100 méteres síkfutás döntőjében.

Gatlin doppingmúltja azért is lett újra téma, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az Oroszországgal kapcsolatos doppingbotrány miatt több, korábban megbukott orosz atlétát nem enged indulni Rióban.

Justin Gatlin nyeri a 100m síkfutást – 2.87

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ