Éremmel kezdhetjük a birkozó küzdelmeket

0
81

A tatami helyett vasárnaptól a szőnyeg játssza a főszerepet, elkezdődnek ugyanis a birkózó versenyek Rióban. Már az első napon érmet szerezhetünk Bácsi Péter révén a kötöttfogásúak 75 kg-os súlycsoportjában. Rajta kívül még a párbajtőr csapatunk aranyozhatja be a napunkat. Jó kis vasárnap elé nézünk, ha minden jól alakul, akár két érmet is ünnepelhetünk. Lássuk a riói játékok kilencedik napjának magyar érdekeltségű számait.

Nem lehetetlen feladat

Ahogyan úszásban vagy kajak-kenuban, a birkózóknál is elvárás a magyar érem, elvégre az aranyérmek számát tekintve (19) a negyedik legeredményesebb magyar ötkarikás sportág. Legutóbb olimpiai bajnoki címet a kötöttfogású Majoros István ünnepelhetett Athénban, ám azóta sem volt olyan olimpia, ahol ne nyertünk volna érmet. Rióban elsőként a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter mutatkozik be a magyar birkózó küldöttségből. A címei mutatják, hogy a sportág egyik kiválósága, aki a londoni peches szerepelés után – sérülés miatt feladni kényszerült az első meccsét – most egyértelműen érmes reményekkel érkezett Rióba. Ott volt már egyébként Pekingben is, ahonnan egy ötödik hellyel távozott. A sorsolással még véletlenül sem volt szerencséje. Már az első körben kemény meccsre számíthat a Pán Amerikai Játékokon bronzérmet szerző Carlos Muñoz ellen. Ha rajta átverekszi magát, akkor pedig London ezüstérmese, Arsen Julfalakyan következhet. Nem lehetetlen feladat eljutni a végjátékba, hiszen egy világbajnok birkózóról beszélünk, de nagyon egyben kell lennie, nagyon jó napot kell kifognia, mert kőkemény meccsek várnak rá.

Bácsi Péter 21.00 Roman Vlasov 2.00 Doszhan Kartikov Hyeonwoo Kim 7.00

Bácsi Péter birkózó. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Bácsi Péter birkózó. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Imre Géza újra megpróbálja

Hajszálra, vagy még annál is közelebb volt Imre Géza párbajtőrözőnk attól, hogy 41 évesen felérjen a csúcsra és olimpiai bajnok legyen. Az utolsó utáni pillanatban énekelte ki a sajtot a szájából a dél-koreai ellenfele. Nem csoda, hogy a dobogón nem örült különösképpen az ezüstnek a magyar vívó, annak ellenére, hogy ez is egy gyönyörű eredmény. Van még egy lehetősége az aranyra, vasárnap az utolsó vívószámban, a csapat párbajtőrben. Magyarország szerencsére ebben is kitűnő, hiszen Imre mellett további három nagyszerű párbajtőrözőnk van. Bockó Gábort és Rédli Andrást egyaránt láthattuk egyéniben játszani, ahol a fogható meccset mindketten hozták. Bockó és Imre egyébként állt már olimpiai dobogón csapatban, méghozzá 2004-ben Athénban, akkor ezüstérmet nyertek Kulcsár Krisztiánnal és Kovács Ivánnal kiegészülve. Sajnos most Rióban a szerencse nem állt mellénk a sorsolásnál. A nagyon jó erőkből álló Dél-Korea ellen kezdünk, utána pedig a topfavoritnak tartott franciák jöhetnek. Az ázsiaiak ellen mi vagyunk az esélyesek, a franciák ellen már nem mi leszünk, ha összejön ez a párharc. És akkor még mindig csak az elődöntőnél járunk. A másik ágon az ukránok és az olaszok tűnnek a legerősebbnek. Ha sikerül nálunk mindenkinek a legjobbját nyújtania, akkor nagyokat is álmodhatunk, ha nem, akkor már Dél-Korea feladhatja a leckét, ne feledjük, náluk van az egyéni győztes, aki Imrét a sírból feltámadva verte meg.

Franciaország 2.37 Ukrajna 3.50 Olaszország  Magyarország 9.00

Korábbi napokban esett már szó a vitorlázó Berecz Zsomborról, akinek sikerült futamot nyernie és az előkelő harmadik helyen is állt. Sajnos szombaton kevésbé brillírozott, így visszacsúszott a nyolcadik helyre, viszont ez még mindig jó, a top 10-ben kell végeznie és akkor mehet az érmekért.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ