Rio de Janeiro, 2016. augusztus 6. Bernek Péter a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres gyorsúszás versenyszámának elõfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 6-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

A szám rövidpályás világbajnoka, Bernek Péter 21., míg a másik magyar induló, Kis Gergő 38. lett a 400 méter gyors előfutamában a riói olimpia első, szombati versenynapján, így egyikük sem jutott a nyolcas döntőbe.

A BVSC 24 éves versenyzője, aki idén Európa-bajnoki bronzérmes volt, a legerősebb futamban elfáradt az utolsó 100 méterre, így utolsóként csapott célba 3:48.58 perces idővel. Az inkább a hosszabb számokat kedvelő MTK-s honfitársa, Kis 3:54.15 perc alatt teljesítette a távot egy korábbi, gyengébb nyolcasban.

“Csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom. Egyszerűen 250 méternél elfogytam, nem tudom mi lehetett az oka. Legfőképpen az edzőmet, Nagy Pétert sajnálom, ennek nem így kellett volna lennie, de holnapra összekapom magam” – mondta kissé “leforrázva” Bernek, aki vasárnap 200 méter gyorson is rajthoz áll.

A finálét közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 3.24 órakor rendezik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ