A férfi csapat üldözőversenyben a címvédő britek, a női csapatsprintben pedig a kínaiak győztek a riói olimpia pénteki pályakerékpáros viadalán.
A 36 éves Bradley Wigginsnek sikerült elérnie célját: miután előbb pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, átnyergelt az országúti szakágra, amelyben négy éve, Londonban nyert időfutamot és a Tour de France-on sem talált legyőzőre, visszatért a pályára, most pedig a csapat üldözőversenyben aranyérmes brit négyes tagja volt.
A Bradley Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull összeállítású együttes előbb a selejtezőben 3:50.570 perccel, majd az ausztrálok elleni döntőben 3:50.265 perccel világcsúcsot repesztett 4000 méteren. a harmadik helyet a dánok szerezték meg.
Az immár ötszörös olimpiai bajnok Wiggins sorozatban ötödik olimpiáján állhatott dobogóra, nyolc érmével pedig a legeredményesebb brit olimpikon lett.
A női csapatsprintben a kínai Kung Csin-csie, Csung Tien-si kettős is világrekordot ért el a kvalifikációban 31.928 másodperccel. A döntőben a kínaiak a világbajnok oroszokat verték, míg a bronzérem a londoni bajnok németeknek jutott.
Női csapatsprint, olimpiai bajnok
1. Kína (Kung Csin-csie, Csung Tien-si)
2. Oroszország
3. Németország
Férfi csapat üldözőverseny, olimpiai bajnok
1. Nagy-Britannia (Bradley Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull)
2. Ausztrália
3. Dánia