Spanyolok az életben maradásért küzdenek

0
40

Nem nagyon számítottunk arra, hogy ez a csoport így alakul. Nigéria ellen Spanyolország az életéért küzd, míg Litvánia meccse az Argentinokkal a csoport első helyéről dönthet. A horvátokra is nehéz mérkőzés vár a házigazda Brazília ellen. 

Ideje lenne nyerni

Amit a spanyol válogatott művel ezen a tornán, az több mint szánalom. Két kötelezőnek mondható meccset buktak el és a java még csak most jön. Nigéria ellen a győzelem nem lehet kérdés, vagy mégis? Horvátok ellen végig partiban voltak a hispánok, viszont a brazilok ellen csak futottak az eredmény után. Egész meccsen csak küzdöttek, senki sem volt jó a csapatból egyénileg és csapatszinten sem tudtak az ellenfelük fölé nőni. Ennek ellenére az utolsó negyedben vezettek, de így is elveszítették a találkozót. A probléma egyik oka, hogy a csapat sztárja, illetve legendája Pau Gasol fejben most gyenge és olyan, mintha ott sem lenne az olimpián. Lehet ezt betudni az idei túlterhelésnek, de annak is, hogy már öreg és kiégett. Kétszer is rajta múlott a siker, de csődöt mondott. A többiek pedig nem tudnak felnőni a feladathoz. Nagy csalódás Rubio, Navarro, Calderon és a többiek játéka. Ennek ellenére ezt a szedett-vedett több sebből is vérző Nigériai csapatot kötelező lenne legyőzni. Litvániát ugyan megszorongatták, de bármikor képesek egyik pillanatról a másikra összeomlani. Diogu egyedül kevés lehet. Hiába tripláztak az előző meccsen jól, szerintem ezt csak a szerencsének köszönhetik. Olyan perimétervédő ellen, mint Rubio nem sok esélyük lesz. Palánk alatt, ha Mirotic és Gasol újra összekapja magát, akkor ez egy felhozó meccs lesz, ahol az önbizalomgyűjtés lesz az első számú célja a siker mellett a spanyoloknak.

Csoportelsőségért

Be kell ismernem, nem gondoltam, hogy ennyire jók lesznek az Argentinok. A horvátok ellen a második negyedik egál körül voltak, aztán jött a harmadik negyed, ahol parádésan játszottak és eldöntötték a meccset. Még az utolsó negyedes rövidzárlat is belefért nekik. Nagyon jól támadtak az argentinok, és ha így játszanak a litvánok ellen is, akkor ők a meccs fő esélyesei. Kreatívak, látványosak és hatékonyak Scolaék, ami kicsit meglepő is, hiszen nem erre lehetett tőlük számítani. A szívós és agresszív horvátoknak nem volt rá ellenszerük. A litvánok mint említettem Nigéria ellen játszottak, eléggé szenvedős meccs volt ez. Maciulisnak és Kalnietisnek köszönhetően meglett a siker, de ennél több kell majd a dél-amerikai csapat ellen. Palánk alatt újra dominálniuk kell, mert ott sebezhetőek Scolaék. Főleg lepattanók terén kéne fejlődniük a litvánoknak. Periméteren lehetnek problémák, főleg Ginobili ellen. Az argetinok sziporkáznak támadásban, ezért Valanciunaséknak lassítani kell őket és főleg fizikális játékra kell kényszeríteni az ellenfelet. Ebben a 2.55 körüli Argentin oddsban lehet fantázia, de egy esetleges hendiben még inkább, mivel nem hinné, hogy ez a litván csapat kiütné a Ginobiliéket.

Manu Ginobili. Fotó: Mike/Wikipédia
Manu Ginobili. Fotó: Mike/Wikipédia

Továbbjutás a cél

Az oddsokat itt sem értem, mivel hiába verték a Brazilok Gasolékat, ettől függetlenül szerintem nem erősebb csapat, mint a horvát, még a hazai pálya ellenére sem. Itt főleg a közönség hajthatja bele egy sikerbe Barbosaékat. Nagyon agresszívan játszottak a brazilok és próbálták kihasználni fizikális főlényüket. Főleg erőből kosárlabdáztak és próbálták lekorlátozni a spanyolokat. Fizikálisan nőttek az ellenfelek fölé, de ez a horvátok ellen nem fog menni. Egyrészt mert az európaiak is nagyon agresszívak, plusz ők is képesek ilyen játékra. Ha pedig a technika kerül előtérbe, akkor egyértelműen a horvátok felé billen a mérleg nyelve. A fizikális játék másik nagy hátránya, hogy az ezt művelő csapat a meccs második felére elfárad. A brazilokkal is ezt történt a spanyolok ellen. Mostani meccsükön ez duplán visszaüthet, mert a horvátok főleg a második félidőben aktívak és így fordították meg a spanyolok elleni meccsüket, illetve az argentinok ellen is majdnem felálltak a padlóról. A bátrabbak ezért ajánlom a félidőben brazil vezetés, vége horvát győzelem fogadás 8.50, míg az egyik biztosabb fogadás a horvát 5-6 pontos hendi lehet, vagy a horvát győzelem (2.38).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ