Nincs hibázási lehetőség

0
160

Véget ért a csoportkör a riói olimpia férfi vízilabda tornáján is, így keddtől már az egyenes kieséses szakasz veszi kezdetét. Mint ahogyan a többi csapatsportban is, a vízilabdában sem szabad hibázni a negyeddöntőben, ugyanis aki ezt megteszi, az búcsút inthet az olimpiai éremnek.

Magyarország – Montenegró

Benedek Tibor szövetségi kapitány elmondta az egyik csoportkörös meccs után, amely döntetlenre végződött, hogy pánikra nincs semmi ok, egyszer meg kell hogy forduljon a szerencse, és ki kell hogy jöjjön a lépés a válogatottunknak egy szoros egylabdás meccsen is. A baj ezzel az egésszel csak az, hogy a montenegróiak is hasonlóképpen vélekednek, ugyanis ők is rendre a rövidebbet húzták a csoportkör rangadóin. A horvátoktól és az olaszoktól is mindössze 1-1 góllal kaptak ki, a spanyolok ellen pedig x-eltek, de ez a csoport negyedik hely ne tévesszen meg senkit. Öreg-rutinos ez a montenegrói gárda, Mladjan Janovic és Predrag Jokic még a szerb-montenegrói válogatottal nyerték agyon magukat, csakúgy mint az idősebbik Brguljan, Drasko. Kemény, masszív csapat, amely biztosak lehetünk benne, hogy nagyon fel fogja magát szívni ellenünk. A magyar csapat összeállni látszik az első három x után. Nagy Viktor jó teljesítményt nyújt a kapuban, Hárait nehezen tudják tartani, Vámos, Zalánki, Manhercz és a két Varga pedig rendre hozzá tudják tenni a hiányzó gólokat. Véleményem szerint nagyon nehéz meccs lesz, a válogatottunk ellen ugye nem fogadunk, de azért a magyar sikerre kínált 1,90-es odds se húzzon csőbe senkit, egyszer sem biztos hogy meg tudjuk fektetni ezt a montenegrói válogatottat. Én az under mellett teszem le a voksomat, de 16,5-es határon az sem egy bombabiztos tipp. Szurkoljunk a csapatunknak, de fogadás nélkül.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 12. Nagy Viktor kapus a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 4. fordulójában játszott Magyarország - Japán mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 12-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 12.
Nagy Viktor kapus a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 4. fordulójában játszott Magyarország – Japán mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 12-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Görögország – Olaszország

Két csapat amelyektől soha nem lehet tudni mit is várhat tőlük az ember. Az olaszok három kiváló meccsel indítottak, két rangadót is nyertek a spanyolok és a montenegróiak ellen, azt követően azonban két sima zakó következett a horvátok és az USA ellen. Generáció váltás van folyamatban a taljánoknál, nincs már Giorgetti, nincs már Luongo, de Tempestinek, Figliolinak és Aicardinak sincs már sok ideje ebben a sportban. A görögök szintén hideg-meleg ritmusban játszanak. A japánok ellen szenvedtek, szerbek ellen győzelmet érdemeltek, de kicsúszott a kezeik közül a siker, ellenünk nem érdemeltek pontot mégis döntetlen lett egy hajrában született, a medence túloldaláról dobott góllal. Mit lehet tőlük várni? Jó kérdés. Flegkas kapus sehol nem volt a görögök legutóbbi Ausztrália elleni meccsén. Le is kellett cserélni, mert a labdával nem találkozott. Kimenetelre nem fogadnék, de a 16,5-es határt ez a két csapat, egy középvacak Flegkassal és egy nyugdíjaskorban lévő Tempestivel a kapuban simán túldobhatják.

Brazília – Horvátország

Három dolog biztos ezen a meccsen. 1.) Jobb csapat a horvát. 2.) Komoly fújást fognak kapni a brazilok. 3.) 1,20-on nem szabad horvát sikerre fogadni. Nem foglalkoznék különösebben sokat ezzel a meccsel, a horvátoknak be kellene húzni, ha csak nem lopják meg őket nagyon komolyan a bírók, akkor nyerniük kell. Ennek ellenére én azt mondom, inkább egy 3,5-es, 4,5-es hendivel támogassuk meg a brazilokat, mint hogy 1,20-ért az összes körmünket lerágjuk a horvát siker miatt. A brazil kapuban az ex szerb Slobodan Soro rendre jó meccseket hoz, jó százalékban véd és a horvátok ellen piszkosul motivált is lesz. A brazilok mögött lesznek a bírók, a közönségért, és az esélytelenek nyugalmával játszhatnak, ami egy hendis sikerre elég kell hogy legyen.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10. Kis Gábor (b) és a görög Vangelisz Delakasz a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország - Görögország mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 10.
Kis Gábor (b) és a görög Vangelisz Delakasz a riói nyári olimpia férfi vízilabdatornája A csoportjának 3. fordulójában játszott Magyarország – Görögország mérkõzésen a Rio de Janeiró-i Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 10-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Szerbia – Spanyolország

Szegény spanyolok…csoport elsőségükkel annyit nyertek, hogy a lehető legnehezebb ellenféllel a szerbekkel kell farkasszemet nézniük az elődöntőbe jutásért. Köszönhetik ezt a horvátoknak, akik képesek voltak kikapni a harmatgyenge franciáktól (10-es oddson), csak azért, hogy ne legyenek csoportelsők és ne kelljen Filipovicék ellen meccselniük. A szerbek eddig nem mutattak semmit. Eddig! A hangsúly ezen van, mert most úgy beleverik a spanyolokat a medence aljába, hogy öröm lesz nézni. A szerb gárda nagyon erős, ez nem is lehet kérdés, altattak eddig, vagy csak simán elarcoskodták a meccseket nem tudom (pedig néztem az összes meccsüket). Igazság szerint egyik szerb meccsen sem láttam bennük a győzni akarást. Ők itt csak tovább akartak jutni, mert számukra tényleg mindegy, ki és mikor lesz az ellenfél, az olimpia bajnoki címen kívül minden más hatalmas csalódás lenne a Savic csapatnak. A Molina-Espanol-Szirányi trió vezette hispánok jók-jók, de nem annyira hogy borsot törjenek Filipovicék orra alá. A szerbeknek most kezdődik az olimpia, 1,35-1,40-ért bőven van benne érték.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ