Pulai Bence a riói nyári olimpia férfi 4x100 méteres vegyesváltó versenyszámának elõfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás

Magyarok nélkül rendezik szombaton a riói olimpia úszóversenyeinek zárónapját, mivel a pénteki előfutamokból senkinek sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

A legközelebb a Balog Gábor, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Bohus Richárd összeállítású 4×100 méteres vegyesváltó állt a fináléba jutáshoz, de 3:33.89 perces idejével – amely nem sokkal marad el a londoni olimpia fináléjában a Cseh László, Gyurta, Pulai, Kozma Dominik alkotta ötödik helyen zárt egység 3:33.02-es idejétől – 22 századdal elmaradt a nyolcadik németektől.

“Nem az idő érdekelt minket, hanem hogy bekerüljünk a döntőbe, nem sikerült. Azt gondolom, mind a négyünk nevében mondhatom azt, hogy kiadtuk magunkból a maximumot, de most ez nem volt elég a világon a legjobb nyolc közé kerülni” – értékelt a staféta nevében a 200 méter mellen Londonban olimpiai bajnok Gyurta Dániel.

Nagyon élvezte…

Női 50 méter gyorson Molnár Flóra képviselte a magyar színeket, a mindössze 18 éves nagykanizsai versenyző egyéni legjobbjától (24.95) nem sokkal elmaradva 25.07 másodperccel futamában a hetedik, összesítésben pedig a 25. lett élete első olimpiáján.

“Nagyon élveztem, fantasztikus érzés volt úszni a nagyokkal. Az időm egy picit lehetett volna jobb, de meg vagyok elégedve, nem sokkal, egy tizeddel maradtam el a legjobb időmtől” – mondta az MTI-nek Molnár, akinek távolabbi tervei is vannak. “Négy év múlva Tokióban mindenképpen szeretnék ott lenni, és esetleg egy elődöntőt, vagy döntőt úszni”.

Rasovszky becsődölt

Az 1500 méteren elsőként Rasovszky Kristóf próbált szerencsét, de egyéni legjobbjától (15:11.34) “fényévekkel” elmaradva 15:29.36 perccel csapott célba, amely összesítésben a 35. helyhez volt elég.

“Ez szörnyen sikerült, az első négyszáz után egyszerűen nem tudtam úszni. Nagyon rosszul esett, talán az alig egy hónappal ezelőtti tíz kilométert követően nem sikerült az átállás. Gyakorlatilag ez egy tíz kilométeres iram elejének felelt meg” – mondta Rasovszky arra utalva, hogy júliusban aranyérmes lett a nyíltvízi úszók junior világbajnokságán 10 kilométeren. “Nem keresem a kifogásokat, az edzések azt mutatták, hogy jó lehet, sajnos nem sikerült. Egy 15:06 perces időt tűztem ki célul magam elé, az edzések alapján ez reális volt. Nem tudom, mi történt, de egy hónap múlva ifjúsági Európa-bajnokság lesz, amelyen szeretnék újra jól teljesíteni.”

Gyurta a 19. helyen zárt

Az utolsó futamban állt rajthoz Gyurta Gergely, aki önmagához képest gyenge, 15:06.24 perces idővel futamában hetedik, összesítésben pedig 19. helyen zárt.

“Egy szóval ez borzasztó volt. Nem tudom, mi történt, rendkívül csalódott vagyok. Nagyon szerettem volna olimpiai döntőt úszni, de ez négyszáz vegyesen közelebb volt, mint most. Mindenképpen át kell gondolnom, hogyan tovább, mert sok sikerélményem nincs az utóbbi időben az úszással” – nyilatkozott Gyurta, aki hozzátette, egyéni legjobbja (14:54.55) közelében szeretett volna kerülni, de ez nem sikerült. “Az utóbbi időben a vegyesre készültünk inkább, éreztem is az edzésidők alapján, a gyors nem úgy megy, ahogy kellene, ennek ellenére nagyon csalódott vagyok.”

A magyarok így a péntek esti programban ugranak utoljára vízbe a riói olimpián: Hosszú Katinka 200 méter háton negyedik riói aranyára hajt, Cseh László 100 méter pillangón javíthat, míg Kapás Boglárka 800 méter gyorson a második legjobb idővel várja a finálét.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ