Kovács Antal: ami Londonban nekünk állt, az most mind nem

0
33

Ahogy a londoni olimpián, négy éve apróságok a magyar cselgáncsozók továbbjutását eredményezték, úgy Rio de Janeiróban éppen hogy nem – vélekedett a sportági versenyek utolsó napján, pénteken az olimpiai bajnok Kovács Antal, a magyar szövetség kommunikációs- és média alelnöke.

A “nüanszok”

“Majdnem minden meccsünk nüanszon múlott. Ami Londonban nekünk állt, az most mind nem. Gyakorlatilag nem tudnék olyan mérkőzést mondani, ami kritikus volt, és felénk billent volna. Pedig mindenkinek, talán Csoknyai Lacit kivéve, komoly esélye volt arra, hogy pontszerző legyen, vagy érem közelébe jusson” – nyilatkozott az 1992-es barcelonai játékokon 95 kilogrammban aranyérmes sportember.

Emlékeztetett rá, hogy elutazás előtt a szövetség azt mondta, két-három érmet hozhatnak a magyar cselgáncsozók, és lehet közte arany is, majd hozzátette: Rióban is látszott, volt annyi jó versenyző, akiben ilyen eredmény benne volt.

“Mindenki egy hajszállal maradt le arról, hogy a pontszerzőből érmes legyen, vagy eljusson a pontszerzésig” – mondta.

Megemlítette, hogy nemcsak a magyaroknak, hanem erős dzsúdónemzeteknek sem jött ki úgy a lépés, ahogy várták, s példaként a hollandokat, az oroszokat, a németeket és a franciákat említette.

“Az látszott egy-egy meccsen, egy-egy villanáson, hogy a munka bennünk volt” – tért vissza a magyarokra.

Általános tapasztalatként fogalmazta meg, hogy több versenyzőnél előfordult: a nehezét megoldotta, erősebb ellenfélen túljutott, aztán amikor papíron könnyebb mérkőzés következett, azt nem tudta megnyerni.

Fejben van a baj

“Amikor nagy a feladat, akkor föl kell szívnia magát a versenyzőnek, nincs idő tapogatózni. Meg ha ott az ember kikap, nem történik semmi, egyszerűen kikapott. De egy kevésbé jegyzett versenyzővel szemben már van vesztenivaló” – szolgált magyarázattal.

“Valahogy fejben kell itt többet foglalkozni a versenyzőkkel” – mondta, hozzátéve, hogy nemcsak dzsúdóban maradtak el a várt eredmények. Szerinte ezért “kicsit több figyelmet kell fordítani” a mentális felkészítésre.

“Látni kell: hiába nyert valaki világbajnokságot, hiába csinált akármit korábban, és érzi még két héttel az olimpia előtt is, hogy keresztülmegy a falon, eltölt itt egypár napot, aztán bemegy az arénába, ami szinte felrobban, és az összenyomja” – magyarázta.

A riói játékokon a nyolcfős cselgáncsküldöttség egy ötödik (Ungvári Miklós, 73 kg) és három hetedik (Csernoviczki Éva, 48; Karakas Hedvig, 57 és Joó Abigél, 78) hellyel zárt. Négy évvel korábban Ungvári 66 kilogrammban ezüstérmes volt, Csernoviczki bronzot szerzett, Karakas és Joó ötödikként végzett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ