Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének elõfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kopasz Bálint is a B döntőben szállhat majd vízre kedden a riói olimpia kajak-kenu versenyén, miután hétfői középfutamában az ötödik helyen ért célba K-1 1000 méteren.

Az Algyői Sportkör 19 éves, ötkarikás újonc, ifjúsági világbajnok kajakosa – aki Dombvári Bence doppingesete után került be az utazók közé – remekül teljesített második pályáján. A rajt után hatodik volt, majd féltávhoz már ötödikként érkezett a portugál Fernando Pimenta, az ausztrál Murray Stewart, a dán René Holten és a belga Artuur Peters mögött. 750 méternél a negyedik helyen lapátolt az 1-es, azaz a lelátótól legtávolabbi pályán. Stewart, Pimenta és Holten haladt előtte, de mögüle érzékelhetően nagyobb tempóban érkezett a spanyol Marcus Walz, aki végül harmadikként futott be. Holtentől csupán bő négy tizeddel kapott ki.

“Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, ezért úgy álltam oda a középfutamhoz, hogy az első négyben benne leszek. Rendkívül nehéz középfutamot kaptam, sajnos ez volt a nehezebbik. Csak a pályámat figyeltem, érzékeltem, hogy ott vagyok az 1-4-ben, sajnos a végén nem láttam, hogy megelőztek, de nem tudtam volna már +robbantani+” – értékelte teljesítményét, hozzátéve, hogy minden úgy történt a pályáján, ahogy eltervezte, az időeredménnyel elégedett.

“Azt mondják, hogy a K-1 1000 méter a királyi táv, ez a legnehezebb, én pedig még nagyon fiatal vagyok. Adnom kell magamnak két-három évet. A szüleimnek is köszönhetem, hogy nagyon jó az állóképességem, és a technikám is rendben van, de még erősödnöm kell.” – fogalmazott.

A férfi K-1 1000 méter A és B fináléját kedden rendezik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ