Karakas Hedvig hetedik lett

0
90

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig a hetedik helyen végzett hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján, miután elvesztette vigaszági mérkőzését.

A 2012-es londoni játékokon ötödik dzsúdós a türkmén Rusana Nurjavova és a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard legyőzése után kikapott a hazai közönség előtt szereplő, világbajnok Rafaela Silvától, így került a vigaszágra. Ellenfele a tajvani Lien Csen-ling volt, akivel eddig háromszor találkozott és kétszer vereséget szenvedett. Az ázsiai cselgáncsozó lengyel és amerikai riválison túljutva maradt alul az olimpiai második román Corina Caprioruval szemben.

Karakas Hedvig a tajvani Lien Csen-ling elleni mérkõzés után. MTI Fotó: Kovács Tamás
Karakas Hedvig a tajvani Lien Csen-ling elleni mérkõzés után.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Pár perces fogáskeresés után a 26 éves Karakas próbált dobást indítani, sikertelenül. Mindkét cselgáncsozó begyűjtött egy-egy intést, aztán a tajvani percei következtek. Előbb leszorítással kísérletezett, ezt még megúszta a világbajnoki harmadik magyar, aztán állásnál Lien egy jukót érő levitellel szerzett előnyt. Karakas továbbra sem tudott akciót bemutatni, a tajvani jól védte támadásait, így vereség és hetedik hely lett a vége. Lien a bronzéremért folytathatja. Karakas sírva vonult le a tatamiról, edzője, Toncs Péter próbálta vigasztalni.

“Az 57 kilós mezőny nagyon erős, a nőknél talán a legerősebb” – mondta később a magyar dzsúdós. “A kijutottak közül 16-20 ember között ki lehetne osztani az érmeket. A tajvani lánnyal egyszer, az idei Mastersen küzdöttem, akkor vezetésről veszítettem. A taktikánk hasonló volt, mint akkor, ami szerintem működött is. Készültünk előre erre a combdobásra, vissza kell néznem, úgy éreztem talán sikerült kifordulni belőle, de megkapta a jukót” – idézte fel a meccs történéseit Karakas, hozzátéve, nem elégedett, mert éremért jött.

Karakas előtt a 48 kilogrammos Csernoviczki Éva is hetedik lett a cselgáncstorna nyitónapján.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ