Hosszú Katinka. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Sajtótájékoztatót tartott Hosszú Katinka, melyen az olimpiai szerepléséről is beszélt, illetve bejelentette, hogy saját úszóklubot alapít. Nem ígér érmeket, de mindent meg fog tenni, hogy büszkék lehessünk rá.

A teljes tájékoztatót Katinka Facebook-oldalán is meg tudod tekinteni. Úgy kezdte, hogy bár nem az olimpiáról szeretne beszélni, de muszáj említést tennie róla. “Sokan már azt számolják, hogy hány érmet fogok nyerni, és abból mennyi lesz arany. A váltó bekerül-e a döntőbe, és milyen helyen fog végezni” – mondta Katinka, majd így folytatta – “Őszintén szólva én sajnos nem tudom megígérni, hogy aranyérmeket hozok. Sőt, egyáltalán érmeket sem tudok ígérni, nem tudom garantálni, hogy eleget fogok tenni az elvárásoknak. Viszont két dolgot meg tudok ígérni! Az egyik az, hogy mindent ki fogok adni magamból, hogy Magyarországot a lehető legmagasabb szinten tudjam képviselni”.

A másik ígérete azt volt, hogy az olimpia után is szeretne példamutató értéket képviselni, és továbbra inspirálná az embereket, hogy a magyar úszósport még magasabb szintre kerüljön. Ezt követően bejelentette, hogy férjével közösen megalapítják az Iron Aquatics úszóklubot, melybe ő is átigazol majd a Vasasból. A klub célja, hogy pozitív hatással legyen az úszók teljesítményére és a civil életre is felkészítse a sportolókat. Kitartás, céltudatosság, szorgalom és magabiztosság – ezek lesznek klubjának fő ismérvei. Bejelentése mellett hozzátette, hogy nem a riói lesz az utolsó olimpiája, hiszen ahogyan azt korábban is elmondta, 2020-ban Tokióban is szeretne ott lenne, sőt a 2024-es ötkarikás játékok gondolatát sem vetette el.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ