Fodrászok olimpiája

0
42

Hajvágással hangoltak

A riói Dicró Arénában egyfajta felvezetésként fodrászok csaptak össze, hajvágásban. Elég komolyan vették a dolgot, hiszen stopperekkel mérték az időt a Brazil Fodrászok Csatáján, ahol egy olimpiai motívumot kellett az indulóknak elkészíteni. Erica Nunes elmondta, hogy Riót lázban tartják az olimpiai játékok, és most lehetőségük van megmutatni a világnak a várost. Ezért is választották az ötkarikás logót az összecsapás témájának.

Neymar haját is levágná a nyertes

Minden versenyzőnek 40 perce volt az alkotásra. A feladat az volt, hogy a véletlenszerűen kapott fotókat megjelenítsék a modellek fején/haján. Végül a háromtagú zsűri választotta ki a nyertest, Marcelo Andersont, aki elmondta, hogy számára az álomvendég Neymar lenne. “Igazi megtiszteltetés lenne. Bármit a hajába nyírnék, amit csak szeretne, lehet az akár egy Barcelona-logó, vagy a brazil nemzeti tizenegy jelképe” – mondta győztes.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ