A rossz időjárási körülmények miatt törölték a teljes szerdai evezősprogramot a riói olimpián. Magyar részről az egypárban versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz lett volna érdekelt ezen a napon az alsóági középfutamban.
A Rodrigo de Freitas Lagúnában eső és erős szél tette lehetetlenné a versenyzést. Szerdán rendezték volna a sportág első döntőit, a női és férfi négypár éremcsatáit.
A szervezők és csapatvezetők tanácskozása után elkészítették a következő két nap módosított programját. Ezek alapján csütörtökön az eredetileg tervezett négy helyett hat döntőt bonyolítanak le – ekkor rendezik majd a két négypár fináléit is. A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes magyar idő szerint 17.40 órától száll majd vízre a B döntőben, míg Pétervári-Molnár következő futamát pénteken 17.50-re tették.
Az evezősök napi versenyeit nem először kell elhalasztani, az erős szél miatt vasárnap sem lehetett versenyezni.