Ryan Lochte-t kirabolták

0
52

Feltartóztatták az őt szállító taxit, és kirabolták Ryan Lochte-t, aki aranyérmet szerzett a 4×200-as amerikai gyorsúszó váltóval a riói olimpián.

A sportoló versenyzőtársának, a brazil Thiago Pereirának beszélt az esetről.

Pereira szóvivője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a dél-amerikai úszó azután hívta fel Lochte-t, hogy hallotta: az amerikai áldozata volt egy támadásnak.

“Thiago és a felesége tegnap este egy születésnapi buliba ment, egy Lochte-val közös barátjukat ünnepelték a Francia Házban. Amikor elváltak Lochte-tól, ők visszamentek a szállodájukba. – mondta a szóvivő. – Miután aztán ma reggel meghallotta a híreket, felhívta Lochte-t, aki azt mondta, jól van, de a taxit, amelyben utazott, kirabolták.”

Az esetet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is megerősítette, bár korábban az amerikaiak cáfolták.

A sportoló édesanyja azt mondta, fia jól van, de nagyon megrázta az eset.

“Azt hiszem, mindannyian nagyon megijedtek. Együtt voltak néhányan az autóban.” – mondta az USA Todaynek Ileana Lochte. – “Elvették a tárcájukat, nagyjából ennyi történt.”

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága azt közölte, hogy Lochte három társával – Gunnar Bentz-cel, Jack Congerrel és Jimmy Feigennel – utazott a taxiban, amelyet fegyveres rendőröknek álcázott rablók állítottak meg. Az amerikai úszócsapat négy tagja a Francia Házból tartott vissza az olimpiai faluba.

“Elvették a pénzüket és a személyes tárgyaikat. Mind a négyen jól vannak és együttműködnek a hatóságokkal.” – mondta a szóvivő, Patrick Sandusky.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ