22.8 C
Rio de Janeiro
szombat, október 15, 2022

Vívás

A legutóbbi négyhez képest jóval népesebb, tízfős - tapasztalt és nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményekkel rendelkező versenyzőkből álló - magyar vívócsapat vesz részt a riói olimpián. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) létszám- és versenyszám-korlátozása miatt a lehetséges tizenkettőből ismét csak tíz számot rendeznek meg - ezúttal a férfi kardozók és a női tőrözők csapatküzdelme marad ki a programból. A további négyből csak egyben, férfi párbajtőrben jött össze a magyar csapatkvóta, így a férfi kard és a női tőr mellett női párbajtőrben és tőrben is csak egyéni induló lesz, férfi tőrben pedig nem lép pástra magyar vívó. A magyar vívást a párbajtőröző Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter (tartalék a csapatversenyre) és Szász Emese, a kardozó Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Márton Anna, valamint a tőröző Knapek Edina és Mohamed Aida képviseli Rióban. A férfi párbajtőrözők csapatversenyében két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben cserélhető be a negyedik - egyébként tartalék - tag. Ha a csapat dobogós helyen végez, és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem. A vívás a kezdetektől szerepel az újkori olimpiák programjában. Férfi kardban és tőrben 1896-tól, párbajtőrben 1900-tól rendeztek versenyeket. A női tőrözők 1924-ben kapcsolódtak be a küzdelmekbe, a gyengébbik nem párbajtőrözői 1996-ban vehettek részt először a játékokon, a női kard pedig 2004-ben debütált. Magyar szempontból ez a sportág a legeredményesebb, 35 arany-, 22 ezüst- és 26 bronzéremmel. A sok remek vívó közül kiemelkedik a kardozó Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf hét, illetve hat-hat elsőséggel. Őket a párbajtőröző Kulcsár Győző és az ugyancsak kardozó Fuchs Jenő követi egyformán négy bajnoki címmel. Az első aranyérem megszerzése éppen Fuchs nevéhez fűződik, ő 1908-ban, Londonban egyedül és Földes Dezső, Gerde Oszkár, Tóth Péter, valamint Werkner Lajos társaságában csapatban is az élen végzett. A kardválogatott egyébként 1928-tól hét olimpián győzött, a sorozat az 1964-es tokiói játékokkal szakadt meg. Legutóbb, Londonban Szilágyi Áron révén egy aranyat nyertek a magyarok.

A 2015-ös év világbajnoka a kolumbiai John Rodriguez és Boczkó Gábor 15-8-as, a kétszeres vb-aranyérmes észt Nikolai Novosjolov 15-9-es, valamint a világranglista-vezető francia Gauthier Grumier 15-13-as legyőzésével jutott el a döntőig, ahol 15-14-re kapott ki a dél-koreai Park Szang Joungtól úgy, hogy 14-10-re még ő vezetett. Imre Géza szerezte a...
Nagyszerű vívással bejutott a döntőbe Imre Géza a riói olimpia keddi férfi párbajtőr versenyében. A világranglistán harmadik helyezett magyar vívó az elődöntőben 15-13-ra verte a rangsort vezető francia Gauthier Grumier-t. Az első három percben öt együttes mellett Imre háromszor egylámpás tust adott, először pengéről indulva, majd egy "adok-kapok" végén, utána pedig...

Imre Géza elődöntős

Imre Géza bejutott az elődöntőbe a riói olimpia keddi férfi párbajtőr versenyében miután legyőzte Boczkó Gábort és Nikolai Novosjolovot. Az asszót 15-8-ra nyerte meg Boczkó Gábor ellen, így készülhet a 18.45-kor kezdődő negyeddöntőre. A negyeddöntőben a 2010-ben és 2013-ban világbajnok észt Nikolai Novosjolovval vívott a tavalyi év vb-aranyérmese, és 15-9-re nyert. A...
Imre Géza fölényes győzelemmel bejutott a legjobb 16 közé kedden a férfi párbajtőrözők riói olimpiai versenyében, míg Rédli András kiesett. A legjobb 32 között előbbi 15-8-ra verte a kolumbiai John Rodriguezt, utóbbi pedig 15-9-re kapott ki a francia Yannick Boreltől. A tavaly világbajnok Imre asszója együttes találatokkal kezdődött, és 7-7-ig kiegyenlített...
A legjobb 32-ben a három magyar közül elsőként pástra lépő Boczkó a szenegáli Alexandre Bouzaiddal vívott, és magabiztosan, 15-9-re verte ellenfelét. Az asszó eleje még kiegyenlített volt, de a magyar párbajtőröző már az első szünet előtt így is 4-2-re vezetett, onnantól pedig fokozatosan nőtt a különbség. "Az ember mindig izgul az...
Rédli András bejutott kedden a legjobb 32 közé párbajtőrvívásban a riói olimpián. A szám három magyar indulója közül egyedül neki kellett pástra lépnie az első fordulóban, mégpedig a kuvaiti, de a mostani játékokon hazája olimpiai bizottságának felfüggesztése miatt független olimpikonként szereplő Abdulaziz Alsatti ellen, akit 14-13-ra győzött le. Rédli ellenfele a...
A hétfői verseny döntőjét két orosz vívta, Jegorjan az aranyérmet a 2015-ös világbajnok, világranglista-vezető Szofija Velikaja ellen harcolta ki úgy, hogy 13-14-es állás után két egylámpás tust adott. Velikaja négy éve, Londonban is második volt. A négy közé jutott és végül negyedik lett a nyolcaddöntőben Márton Annát búcsúztató francia Manon...
Dörzsölhetjük a tenyerünket, magyar szempontból jó kis nap elé nézünk. Úszásban Hosszú Katinka és Cseh László áll aranyesélyesként rajtkőre, de nem csak rájuk lesz érdemes odafigyelni, hiszen például Imre Géza is pástra lép, aki szintén favoritnak számít.  En Garde! Prêt? Allez! Hétfőn sajnos Márton Annának a kardozóknál nem jött össze az...
A nyolcaddöntőben kiesett a kardozó Márton Anna a riói olimpia hétfői versenynapján. A venezuelai Alejandra Benitez Romero legyőzése után a francia Manon Brunet-vel vívott, és 15-12-re kikapott.
Bejutott a nyolcaddöntőbe Márton Anna a riói olimpiai hétfői női kardversenyében. A 21 éves magyar vívó a legjobb 32 között kezdett, az  ellenfele a 36 esztendős venezuelai Alejandra Benitez Romero volt. Az első két tust a dél-amerikai kardozó adta, de azután magára talált Márton, majd 6-5-nél át is vette a vezetést....

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás