23.8 C
Rio de Janeiro
péntek, október 14, 2022

Tenisz

A női mezőnyben két magyar játékos indul a londoni olimpia tenisztornáján, az elvárás velük szemben a tisztes helytállás, jó esetben a pontszerzés. Egyesben Babos Tímea lép pályára a brazil metropoliszban, párosban pedig a Babos, Jani Réka duó próbál szerencsét. A tenisz már az első újkori olimpia programjában szerepelt, majd 1928-tól kikerült a műsorból, s oda csak 1984-ben került vissza bemutató jelleggel, majd 1988-tól lett újból teljes jogú sportág. A vegyespáros 1924-es játékok óta először szerepel a műsoron. A Mandula Petra-Marosi Katalin duó negyeddöntős volt párosban a sydneyi olimpián, míg 2004-ben Athénban és nyolc esztendeje Pekingben már a nyitókörben búcsúztak a magyarok. Legutóbb, Londonban Szávay és a Babos, Szávay páros rögtön kiesett, Babos pedig a második fordulóig jutott. Magyarország férfi vonalon már büszkélkedhet olimpiai érmessel: Tapavicza Momcsilló 1896-ban Athénban volt harmadik.  

A teniszezők számára az ötkarikás játékok nem az elsőszámú torna, de ahogy a világelső Djokovic mondta: “minden sportoló álma hogy az olimpián részt vegyen”. Sajnos a példa nem volt ragadós, a férfiaknál a top tíz fele, a Bryan testvérek és még több sztárjátékos mondott nemet Rióra, de hasonlóan a...

Nadal három számban indul

Eldőlt, hogy Rafael Nadal három számban képviseli a spanyol színeket a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpia tenisztornáján. A 14-szeres Grand Slam-bajnok eddig egészségi állapota miatt nem volt biztos benne, hogy elindul az ötkarikás játékokon, kedden este azonban bejelentette: a csapat úgy döntött, hogy a nehézségek ellenére ő a legjobb...
Roger Federer után a svájciak másik sztárteniszezője, Stan Wawrinka is lemondta részvételt a pénteken kezdődő riói olimpián. A világranglistán negyedik, kétszeres Grand Slam-győztes Wawrinka azt mondta: hátfájdalmai vannak és a torontói torna alatt súlyosbodott az állapota. A 31 éves játékos hozzátette, otthon kivizsgáltatja magát, s majd az orvosok eldöntik, mennyi...
Rafael Nadal egészségi állapota miatt még mindig nem biztos abban, hogy képviselni tudja Spanyolországot a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián. A 2008-as, pekingi ötkarikás játékokon egyesben győztes teniszező csuklója májusban a Roland Garroson sérült meg, emiatt a wimbledoni tornát is kihagyta. "Nem leszek a legjobb formában. Két hónapja nem versenyeztem...
Leander Paes 1992 óta minden olimpián részt vett, és ott lesz Rio de Janeiróban is, ami azt jelenti, hogy a párosban és vegyes párosban is többszörös Grand Slam-győztes teniszező hetedik alkalommal indul a nyári játékokon. Bronzérmet nyert Atlantában Legsikeresebb résztvétele 1996-ban volt, amikor Atlantában bronzérmet nyert a Fernando Meligeni elleni mérkőzés...

Federer nem lesz ott Rióban

Roger Federer közösségi oldalán közölte, hogy nem csak az olimpiát, hanem az év hátralévő részét is kihagyja. Még az Ausztrál Open alatt szenvedett sérülést, melyből nem tudott teljesen felépülni, ezért orvosai tanácsára 2017-ig nem lép pályára. Szeretne még játszani Az egykori világelsőnek orvosai tanácsolták, hogy a teljes regenerálódás érdekében ne lépjen...

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás