22.8 C
Rio de Janeiro
szombat, október 15, 2022
Kajak-kenu

Kajak-kenu

A magyar kajak-kenu válogatott 15 versenyzővel - 7 férfi, illetve 5 női kajakossal és 3 kenussal - vesz részt a riói olimpián. A küldöttségnek több számban is éremszerzési, sőt, győzelmi esélye van, a szakvezetés célkitűzése öt-hat érem, közte két arany. A sportág 1936-tól szerepel az olimpia műsorán, igaz akkor még csak négy számot - a férfiak számára K-1, K-2 illetve C-1, C-2 1000 méteres versenyt - rendeztek. A magyar kajakosok és kenusok összesen 22 arany-, 29 ezüst- és 26 bronzérmet szereztek. Az első bajnoki cím Fábián László és Urányi János nevéhez fűződik: a kajakpáros az 1956-os melbourne-i játékokon 10 000 méteren végzett az élen. A legeredményesebb versenyző a Londonban is csapattag Douchev-Janics, valamint Storcz Botond vezetőedző, továbbá Kovács Katalin és Kammerer Zoltán, ők mindannyian három-három aranyérmet szereztek a korábbi játékokon. Kovácsnak ezen kívül van öt ezüstje is, Douchev-Janicsnak két ezüstje és egy bronza, Kammerernek pedig egy ezüstje. Legutóbb, Londonban három aranyérmet gyűjtött a sportág: győzött a női kajaknégyes, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó 1000 méteren és Kozák Danuta egyesben 500 méteren.  

Megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében - közölte a szövetség hírlevélben, amely szerint a versenyzők névsorát Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján kiegészítik Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel. A hétfő késő...
Kovács Katalin többszörös olimpiai-, és világbajnok kajakos pénteken sajtótájékoztatót hívott össze, melyen bejelentette, hogy visszavonul, és abbahagyja az élsportot. Itt a vége, fuss el véle Kati elmondta, hogy több mint 20 évet töltött a magyar válogatottnál, ahol remekül érezte magát. Köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette pályafutása során. Jövőjével kapcsolatban annyit árult...

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás