23.8 C
Rio de Janeiro
péntek, október 14, 2022
Kajak-kenu

Kajak-kenu

A magyar kajak-kenu válogatott 15 versenyzővel - 7 férfi, illetve 5 női kajakossal és 3 kenussal - vesz részt a riói olimpián. A küldöttségnek több számban is éremszerzési, sőt, győzelmi esélye van, a szakvezetés célkitűzése öt-hat érem, közte két arany. A sportág 1936-tól szerepel az olimpia műsorán, igaz akkor még csak négy számot - a férfiak számára K-1, K-2 illetve C-1, C-2 1000 méteres versenyt - rendeztek. A magyar kajakosok és kenusok összesen 22 arany-, 29 ezüst- és 26 bronzérmet szereztek. Az első bajnoki cím Fábián László és Urányi János nevéhez fűződik: a kajakpáros az 1956-os melbourne-i játékokon 10 000 méteren végzett az élen. A legeredményesebb versenyző a Londonban is csapattag Douchev-Janics, valamint Storcz Botond vezetőedző, továbbá Kovács Katalin és Kammerer Zoltán, ők mindannyian három-három aranyérmet szereztek a korábbi játékokon. Kovácsnak ezen kívül van öt ezüstje is, Douchev-Janicsnak két ezüstje és egy bronza, Kammerernek pedig egy ezüstje. Legutóbb, Londonban három aranyérmet gyűjtött a sportág: győzött a női kajaknégyes, valamint a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó 1000 méteren és Kozák Danuta egyesben 500 méteren.  

A kenu egyesek 200 méteres versenyében érdekelt Hajdu Jonatán második lett szerdai előfutamában, s a később sorra kerülő középfutamban folytatja szereplését a riói olimpián. A Dunaferr 20 éves ifjúsági világbajnoka remekül versenyzett, s csak az orosz Andrej Krajtor tudta megelőzni. Ebben a számban nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, a futamok...
Douchev-Janics Natasa megnyerte a B döntőt, így összesítésben a 9. helyen végzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a riói olimpián. Kopasz Bálint K-1 1000 méteren 10. lett, az ugyancsak 1000-en versenyző kenus Vasbányai Henriket pedig kizárták a B finálét követően. Douchev-Janics az A döntőből hétfőn úgy szorult ki, hogy...
Hétfőn az előfutamokkal elrajtolt az úszás után a másik magyar sikersportág, a kajak-kenu. Kedden négy számban avatnak bajnokot, ebből egyben leszünk érdekeltek, ott viszont topfavoritnak számítunk és egyértelműen az arany a cél. Férfi C1 1000m: Harc az ezüstért A férfiaknál kevés olyan szám van, ahol egyértelmű favoritot lehet megnevezni, kivéve a kenusok...
A négy vízre szállt magyar egység közül csak egy - a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos páros - tudta kiharcolni az A döntős szereplést a riói olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, hétfőn a Rodrigo de Freitas Lagúnában kialakított pályán. A világbajnok magyar duó a lengyelekkel nagyot küzdve megnyerte előfutamát 500...
Kopasz Bálint is a B döntőben szállhat majd vízre kedden a riói olimpia kajak-kenu versenyén, miután hétfői középfutamában az ötödik helyen ért célba K-1 1000 méteren. Az Algyői Sportkör 19 éves, ötkarikás újonc, ifjúsági világbajnok kajakosa - aki Dombvári Bence doppingesete után került be az utazók közé - remekül teljesített...
"Tegnap éjszaka közepén hasmenéses tünetek jelentkeztek nála, bélfertőzéses szindróma alakult ki. Azonnal megkezdtük a terápiát." - nyilatkozott Toman József csapatorvos az MTI-nek. Kiemelte: Kozák Danuta sportemberi nagyságát mutatja, hogy ebben a nehéz állapotban is ilyen eredményt tudott felmutatni. Toman József úgy fogalmazott, nem egy súlyos betegségről van szó, de a...
Douchev-Janics Natasának sem sikerült bejutnia a döntőbe, miután hétfői középfutamában a negyedik helyen ért célba K-1 200 méteren a riói olimpián. A Győr háromszoros olimpiai bajnok kajakosa, aki négy éve, Londonban bronzérmes volt a sprintszámban, a második középfutamba kapott besorolást, s három riválisa is megelőzte. A futamokból az első kettő jutott...
Vasbányai Henrik harmadik lett a középfutamában, s így nem jutott be az A döntőbe a kenu egyesek 1000 méteres versenyében a riói olimpián. A KSI 25 éves, ötkarikás újonc sportolójának rosszabb volt az ideje, mint az első középfutam harmadikjának, így nem került a legjobb nyolc közé, s kedden a B...
Szerdán hajnalban sok más sportoló - mint például atléták - mellett, az első kajak-kenu különítmény is célba vette az olimpiát. Készült néhány riport a Kajak-Kenu Szövetségnek köszönhetően. Natasa nem izgul Korán indultak, amit Dusev-Janics Natasa is megemlít, illetve hogy nem izgul Rió miatt, pusztán azt vette észre az edzéseken is, hogy...
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a magyar olimpiai csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett. Amint a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható: a férfi K-1 200...

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás