22 C
Rio de Janeiro
csütörtök, október 13, 2022
Asztalitenisz

Asztalitenisz

Asztaliteniszben két női és egy férfi játékos képviseli Magyarországot a riói olimpián, az elvárás velük szemben, hogy minél tovább jussanak a kieséses főtáblán. A játékokon - csakúgy mint négy éve - az egyes mellett csapatversenyt rendeznek, Póta Georgina, Lovas Petra és Pattantyús Ádám ugyanakkor csak egyéniben szerepel. A sportág 1988-ban került fel az olimpia műsorára és a svéd Jan-Ove Waldner, valamint a dél-koreai Dzsung Hva Hjun, Jung Ja Jang kettős barcelonai, illetve a szintén dél-koreai Rju Szeung Min athéni sikerétől eltekintve csak kínaiak nyerték az aranyérmeket. Négy éve Póta és Zwickl Dániel a legjobb 32 között (a 3. fordulóban), Tóth Krisztina a legjobb 32 közé jutásért (2.), Pattantyús pedig a 48 közé jutásért (1.) kapott ki.

Magyar szempontból nem lesz kiemelkedő a szerdai nap, a női vízilabda válogatottunk ugyan a döntőért játszik, atlétikában pedig a címvédő Pars Krisztián áll a dobókörbe, illetve a kajakosaink is vízre szállnak, de érmet ezekből csak a későbbiekben láthatunk. Ettől függetlenül vannak sportok, amikre érdemes figyelni, mert a döntők következnek. Bravúr lenne...
Ha nem az úszóink, akkor a vívóink oldják meg az arany kérdését. Szilágyi Áron címvédésének köszönhetően, immáron ötnél tart Magyarország. A cselgáncsozóink még tartoznak egy éremmel, bízzunk benne, hogy összejön. Ismét szemezgettünk a különféle sportágakból. Nem tőlük várjuk az érmet, de sose lehet tudni... Nem telhet úgy el nap, hogy a tatamin...
Micsoda napon vagyunk túl, kedden három érem került Magyarország neve mellé. Mindenféléből gyűjtöttünk, köszönhetően Hosszú Katinkának, Imre Gézának és Kenderesi Tamásnak. Szerdán nem az úszóink lesznek főszerepben, hanem Tóth Krisztián a dzsúdósoknál, aki aranyesélyesként lép tatamira. A sok ezüst után jöhet a legfényesebb érem Talán a legkomolyabb esélyünk a dobogóra a...

Póta kiesett a 32 között

Póta Georgina a harmadik fordulóban kikapott a riói olimpia egyéni asztalitenisz-tornáján, amelyen ezzel minden magyar kiesett. A világranglistán 41. Póta 23. kiemeltként a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe, s a kínai származású kanadai Mo Zhangot (109.) 4-1-re verte. A 32 között a 2014-es ifjúsági olimpia ezüstérmese, a hongkongi Tu...

Lovas Petra is kiesett

Pattantyús Ádám után Lovas Petra is kiesett a második fordulóban a riói olimpia asztalitenisz-tornáján. A legfrissebb világranglistán 90. magyar játékos vasárnap 4-1-re kapott ki az esélyesebb észak-koreai Ri Mjong Szuntól (37.), aki ezzel bejutott a 32 közé. Magyar részről már csak Póta Georgina van versenyben, ő magyar idő szerint 23 órától...
A világranglistán 84. magyar játékos, aki az első körben a kazah Kirill Gerasszimenkót (171.) verte öt játszmában, 4-0-s vereséget szenvedett kínai születésű ellenfelétől (28.). Az első szettben a 37 éves Pattantyús váratlan közbepörgetéseivel meglepte a katarit, 5-4-re vezetett, ám ellenfele innen 9-5-re meglépett. A magyar pingpongos váltott, türelmes nyeséseivel kizökkentette...
A párbajtőröző Szász Emese, valamint az úszó Hosszú Katinka révén a magyarok két aranyérmet szereztek a riói olimpia első, szombati versenynapján. A magyarok ezt megelőzően egyetlen játékokat sem kezdtek ilyen jól. Szász Emese egész szombaton remekül vívott, a döntőben a világbajnoki címvédő olasz Rossella Fiamingót 7-11-ről fordítva 15-13-ra győzte le. "Épp...
Ennél szebben aligha kezdődhetett volna számunkra a riói olimpia, két arany az első nap termése, ilyen rajtra soha korábban egyetlen nyári ötkarikás játékokon sem volt példa. Hosszú Katinkán nem lepődtünk meg, Szász Emese párbajtőrözőn már annál inkább. A második napon is lesznek titkos esélyeseink, lássuk kik ők és mik az...

Póta a legjobb 32 között

A világranglistán 41. Póta 23. kiemeltként a második fordulóban kezdett, ellenfele a kínai származású, kanadai Mo Zhang volt, aki a nyitófordulóban meglepetésre 4-3-ra nyert a cseh Matelova ellen. Mo Zhang az elején meglepte Pótát, 4-1-re, majd 6-3-ra vezetett, de innen a magyar játékos 10-6-ra fordított, s 11-7-re hozta a szettet....
Lovas Petrához hasonlóan Pattantyús Ádám is nyert az asztaliteniszezők első fordulójában, így bejutott a legjobb 48 közé a riói olimpia első, szombati versenynapján. A világranglistán 84. magyar játékos 36 perc alatt, öt játszmában múlta felül esélytelenebbnek tartott kazah ellenfelét, Kirill Gerasszimenkót (171.). A londoni olimpián első körben búcsúzott Pattantyús a második...

CSATLAKOZZ

46,760RajongókTetszik
37KövetőKövetés
151KövetőKövetés
329KövetőKövetés
145FeliratkozóFeliratkozás